Rétvári Bence, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1-en elmondta, a legutóbbi béremelés januárban volt, akkor tíz százalékkal nőtt az illetmény, majd februárban hat havi fegyverpénzt kaptak a rendőrök, és a mostani is egy jelentős, érezhető léptékű emelés lesz a számukra.

Hirdetés

„A hivatásos állományú rendvédelmi szerveknél dolgozóknak, lehet az rendőr, lehet az börtönőr, tűzoltó, mindenkinek a mai naptól, legalább 116 ezer forinttal emelkedik a bére. Ez összesen 51 milliárd forintnyi többlet, amit erre biztosítottunk. De, az rendkívül fontos, hogy őket is megbecsüljük, és akár egy évben valóban több emelés is legyen”

– fogalmazott.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ már júliusban közölte, hogy a rendőrök és katonák újabb béremelése két lépcsőben valósul meg: idén szeptemberben, majd 2024 januárjában. A legutóbbi béremelés januárban történt, akkor tíz százalékkal nőtt az rendőrök és katonák illetménye, majd februárban hat havi fegyverpénzt is kaptak, amellyel a kormány a járvány elleni védekezésért és a határvédelemért tett szolgálataikat ismerte el.

A kormány döntése értelmében a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervek és az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjai illetménye átlagosan bruttó 116 916 forinttal emelkedik az első ütemben. A hivatásos béremelés első része szeptember 1-jével lép életbe, a fennmaradó 2024 január 1-jével.

Korábban írtuk

A mostani emelés a tiszthelyettesi állománynál átlagosan 30-44 százalék közötti, a tiszteknél átlagosan 18-25 százalékos bérfejlesztést jelent.

A jelentős változást jól érzékelteti a pályakezdő illetmények növekedése, hiszen

2022. szeptember 1-jével a tiszthelyettesek az eddigi 267 000 forint helyett 384 000 forintos, a pályakezdő tisztek az eddigi 393 000 forint helyett 510 000 forintos illetménnyel kezdhetik meg pályafutásukat.

Nemcsak a rendőrök, hanem a katonák bére is tovább nő. A katonák újabb béremelése – a rendőrökhöz hasonlóan – két lépcsőben valósul meg, idén szeptembertől, majd 2024 januárjától jelentős illetményemelésben részesülnek.

A teljes cikk elolvasható a Híradó oldalán, IDE kattintva!