Újabb, súlyos veszélyt jelentenek Európa számára a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet visszaáramló harcosai – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Bakondi György kiemelte: már 2015-től tapasztalható volt, hogy a terrorszervezet beküld – többek között a tömeges illegális migrációval beáramoltatva – embereket Európába, hogy kövessenek el támadásokat. Sokakról jelenleg se tudni, mikor kapnak parancsot a cselekvésre – tette hozzá.

A terrorszervezet harcosainak visszaáramlása kapcsán a főtanácsadó elmondta: olyan emberekről van szó, akiket kiképeztek, akár harcokban, lakosság elleni támadásokban is részt vettek. Az ő potenciális visszatérésük egy újabb biztonsági kihívás Európa számára, amelyre – létszámban, technikában, jogszabályokban – nehéz felkészülni. Magyarország mindent megtesz ez ellen – szögezte le a tanácsadó.

Bakondi György az M1 műsorában is megismételte, hogy biztonsági szempontból döntő év lesz 2018. Emlékeztetett: márciusban az Európa Tanács, majd júniusig a belügyi tanács ülésén is szeretnék elfogadni az új dublini rendszert, amelynek része a felső korlát nélküli kvótarendszer is, és számos más eleme van, amelyek a „nemzetállamok számára előnytelenek”.

Felhívta a figyelmet, hogy a 2019-es Európa Parlamenti választások előtt az idei az utolsó teljes éve a jelenlegi bürokráciának. Bakondi György szerint nekik ezért is nagyon fontos, hogy keresztülerőltessék azokat a döntéseket, amelyek determinálják migrációs politikájukat.

MTI