Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Az eseményen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a program célja az, hogy négy éven belül ne legyen aszfaltozatlan utca Budapesten.

Ennek elérésében a XVII. kerület kiválóan teljesít – tette hozzá.

Az Oszkár utca a százötvenedik a felújítottak közül – közölte Gulyás Gergely. Megjegyezte, hogy a XVII. kerület az egyik legnagyobb nyertese a Budapesti Útépítési Programnak: tavaly több mint három kilométer utat aszfaltoztak ott le, ehhez az önkormányzat 600 millió forint támogatást nyert.

Korábban írtuk

Ha a kertvárosokat is a főváros részeinek tekintjük, akkor azok útjainak megfelelősége szintén fontos – mondta.

A miniszter kiemelte, hogy amennyiben minden jól alakul, szerdán éjfélkor véget ér a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet Magyarországon, a gazdasági hatásokat azonban még nem lehet pontosan látni.

A jövő évi költségvetés bizonytalanabb, mint az elmúlt tíz esztendő bármelyik büdzséje, de a Budapesti Útépítési Program mindenképpen folytatódik majd – jelentette ki.

Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség Budapesti Útépítési Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt: sokan azt a hazugságot próbálják terjeszteni, hogy a kormány nem támogatja a fővárost.

Ez azonban nem igaz: Budapest soha sem kapott annyi fejlesztési forrást, mint az elmúlt időszakban, amire jó példa a Budapesti Útépítési Program – jelentette ki.

Sok lakóövezeti út nincs leaszfaltozva, ez azonban nem néhány évtized rossz öröksége, hanem az utóbbi hetven esztendőé. Nagy-Budapestet 1950-ben hozták létre, ekkor azonban úgy csatoltak falusias jellegű területeket a fővároshoz, hogy az infrastrukturális hiányosságokat hosszú ideig nem pótolták – idézte fel Szatmáry Kristóf.

Emlékeztetett: a Fidesz fővárosi választmánya kezdeményezte a Budapesti Útépítési Programot, amely tavaly indult 10 milliárd forintos kerettel.

Idén 5 milliárd jut a projektre, amelyet remélhetőleg jövőre is tudnak majd folytatni – fűzte hozzá a miniszteri biztos.

Horváth Tamás XVII. kerületi polgármester megjegyezte, hogy régebben a taxisok szidták Rákosmentét, amelynek földútjain akár még tengelytörést is szenvedhettek.

A világ azonban nagyot változott, 2006 óta modern kertvárost építenek – hangoztatta.

Rákosmentén 14 éve több mint 100 kilométer földút volt, ebből 35 kilométert azonban már leaszfaltoztak. Tavaly 600 millió forintot kaptak a kormánytól, amelyet mintegy 500 millió önrésszel egészítettek ki, ebből épült meg 7 utca, összesen 3 kilométeren – közölte Horváth Tamás. Idén 8 utcával folytatják, 2 kilométert lefedve – tette hozzá.

A polgármester megjegyezte, hogy a fővárosi önkormányzat tavaly kötelezettséget vállalt a Vidor utca meghosszabbítására a Cinkotai és a Keresztúri út összekötése érdekében. A kerületi önkormányzat saját forrásból előkészítette a projektet, az új főpolgármester, Karácsony Gergely azonban eltörölte a korábbi ígéretet. Így a lakosok továbbra is ki lesznek téve annak a nagy forgalomnak, amely a beruházással lakott területen kívülre került volna – mutatott rá.

Dunai Mónika, a választókerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az ünnepség helyszíne jelképes, mivel nem az Oszkár utca az egyetlen, amely megszépült az elmúlt időszakban.

Az emberek szeretnének „budapestihez és nagyvárosihoz méltóan”, nem sárban közlekedni – fogalmazott. Dunai Mónika azt mondta, hogy erősen lobbiznak az aszfaltozásért, a külső kerületek fejlesztéséért.

A sajtótájékoztatón felszólaló politikusok egy hordót gurítottak végig az enyhén lejtő Oszkár utca egy rövid szakaszán, jelképesen ezzel avatták fel a beruházást.