Fotó: MTI/Mohai Balázs
Hirdetés

Holdampf Ágnes közölte, hogy a hétfőtől péntekig tartó takarítás során portalanítanak és felületfertőtlenítést végeznek, különös tekintettel a padlózatra, bútorokra, ajtókra, padokra és székekre.

A takarítást a tantermekben kezdik, majd a közösségi tereket, folyosókat, lépcsőházat és a mellékhelyiségeket fertőtlenítik. A már kitakarított termeket bezárva tartják – ismertette.

Hozzátette, hogy az iskolában korábban is naponta takarítottak, a koronavírus-járvány óta pedig a szünetekben fertőtlenítették az ajtókat, a kilincseket és a kapcsolókat.

Kriska Attila, a takarítást végző cég vezetője elmondta: az iskola minden helyiségére kiterjedő, átfogó takarítást az Észak-Budapesti Tankerületi Központ megbízásából végzik.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

A takarításnál ózongenerátoros fertőtlenítést is végeznek, amelyhez az eszközt a tankerület biztosítja. A takarításnak köszönhetően a tanulók biztonsággal térhetnek vissza az iskolába az őszi szünet után – emelte ki.