Újabb egyetemista készült mészárlásra
A rendőrség csütörtökön elfogott egy 22 éves budapesti egyetemistát, aki arra készült, hogy egy bevásárlóközpontban vagy egy campusban válogatás nélkül lelőjön huszonkét embert, jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón Bodnár Zsolt, a BRFK bűnügyi igazgatója.
S. Ábel, aki sportlövőként egy 9 milliméteres Parabellum tulajdonosa volt, több mint másfél éve készült a mészárlásra.
Az elmeszakértő szerint személyiségzavaros, hősnek képzeli magát. Pénteken hajnalban részletes beismerő vallomást tett, így elismerte, hogy „beteges vonzódást érzett a világ országaiban történt iskolai mészárlások iránt”, ezért iratkozott be egy sportlövőklubba, ahol a pontlövészetet gyakorolta.
Tervéről blogot is vezetett, ahol versben írta le, mit fog tenni. Néhány ismerőse is tudott a rögeszméjéről, ez a rendőrség tudomására jutott, miután ellenőrizték az információt, elfogták.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy a merényletterv már a végrehajtási szakaszban volt, vagyis a rendőrség szerint bármikor bekövetkezhetett volna.
A XI. kerületben lakó fiatalembert korábban pszichiátriai kezelésre küldték, mert bántalmazta több családtagját és ismerősét. A kezelésen nem vett részt, de egyelőre nem tudni, miért.
A fiatalembert a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását több emberen elkövetett emberölés előkészülete miatt.
A pécsi ámokfutó még nem tett vallomást
Egy elsőéves gyógyszerészhallgató november végén a pécsi egyetemen lövöldözött egy maroklőfegyverrel, a diák egyik csoporttársa, egy 19 éves fiatalember a helyszínen meghalt, egy embert életveszélyes, kettőt súlyos állapotban szállítottak kórházba. A lövöldözőt nem sokkal a támadás után a rendőrség elfogta, később előzetes letartóztatásba került, kihallgatni azóta sem tudták, megtagadta a vallomástételt. Kiderült róla az is, hogy egy lövészegylet tagja volt, ezért engedéllyel tartott fegyvert.
Az első vizsgálatok szerint látens skizofrén lehetett, de beszámíthatóságát még igazságügyi szakértők vizsgálják. A bíróság januárban döntött úgy, hogy még egy hónapig megfigyelés alatt tartják az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.
(Index)