A Nemzetbiztonsági Kabinet szeptember 12-ei ülése után kiadott közleményben az olvasható, hogy egy „titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését”.

Szilvásy György arról tájékoztatta a kabinetet, hogy egy, a Nemzetbiztonsági Hivatal látókörébe került biztonsági vállalkozás eredeti rendeltetésétől eltérően „internetes kapcsolattartásra és információgyűjtésre alkalmas titkos hálózatot hozott létre”.

„Egy olyan árnyék-titkosszolgálat, egy olyan hálózat létére derült fény, amely alapvetően üzleti érdekek kielégítése érdekében képes volt arra, a gyanú szerint, hogy magán, szolgálati, állami, illetve üzleti titkokat megszerezzen és felhasználja a saját céljai érdekében” – fogalmazott a politikus.

A tájékoztatás szerint az ügyben az NBH főigazgatója szeptember 10-én tett feljelentést a rendőrségen többek között „számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény, államtitoksértés, valamint más cselekmények gyanúja miatt”. A nyomozás során a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) még aznap a cég telephelyén, illetve magánszemélyeknél számítástechnikai eszközöket foglalt le. Erről a feljelentésről és másokról is Szilvásy György 2008. szeptember 26-ai délelőtti sajtótájékoztatóján is beszélt.

„A feljelentés, mint mondtam, többféle bűncselekmény alapos gyanúja miatt született. Az adócsalástól, a lőszerrel vagy a lőfegyverrel visszaélés bűntettén át magántitok jogosulatlan megszerzéséig, a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményig, illetve államtitoksértésig terjed” – mondta akkor (összeállításunkban meg is hallgathatja Szilvásy Györgyöt, amint a feljelentésekről beszél).

Az InfoRádió értesülései szerint azonban az NBH főigazgatója a Nemzetbiztonsági Hivatal számítástechnikai rendszere ellen irányuló támadási kísérlet miatt nem tett feljelentést. Sőt, információink szerint, a Nemzeti Nyomozó Irodánál az üggyel összefüggő nyomozás eredménye még az ilyen bűncselekmény gyanúját megalapozó adatokat sem tárt fel.

Szeptemberben olyan hírek is napvilágra kerültek, miszerint ez a bizonyos árnyék-titkosszolgálat az NBH számítógépeire kémszoftvereket telepített. Ezt vélhetően egy lehallgatott telefonbeszélgetésre alapozták, azonban később kiderült: az UD Zrt. vezető informatikusának telefonbeszélgetésében a Macintosh operációs rendszer rövidítését, a – fonetikusan írva – „Mek”-et értették „MeH”-nek. Azaz, amikor az informatikus arról beszélt, hogy megnéz valamit a Mac, azaz a számítógép könyvtárában, akkor az NBH-nál azt hitték, hogy a Miniszterelnöki Hivatal informatikai rendszerébe kíván behatolni. Ez a félrehallás volt az alapja a kormányzati gerinchálózat megtámadásáról szóló kommunikációs kampánynak.

Az egész botrány miatt ellehetetlenített UD Zrt. több feljelentést is tett. A botrányt kirobbantó egykori titokminiszter időközben gyanúsítotti idézést kapott. A mentelmi joggal nem rendelkező Szilvásy György gyanúsítotti kihallgatására a következő egy hétben kerülhet sor.

(InfoRádió)