Fotó: MTI/Bugány János, archív

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte, a gyanú szerint a férfi a bűnszervezetet vezető Czeglédy Csaba bizalmasaként működött közre a csoport irányításában, így koordináló szerepet töltött be.

A gyanúsított a bűnszervezet vezetőjének iránymutatása alapján, a szervezet alacsonyabb szintjén lévő társai irányításában, a különböző hatóságok eljárásaiban felmerülő problémák elintézésében vett részt. Tartotta a kapcsolatot a szervezet különböző szintjein elhelyezkedő gyanúsítottakkal, biztosította a szervezet folyamatos működéséhez szükséges feltételeket, személyeket és tárgyi eszközöket – tudatta.

A gyanú szerint 2013 és 2016 között működő és Czeglédy Csaba által vezetett bűnszervezet az állami költségvetésnek összesen – az eddigi adatok szerint – 3,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.

A főügyészség indítványozta az újabb gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. Az ügyben csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

MTI