Hirdetés

Az Igor Matovič szlovák miniszterelnök-helyettessel közös bejelentésen a magyar tárcavezető arról számolt be, hogy a 2,6 milliárd forintból épülő 50 méteres acélhíd nyitva lesz a személy- és a 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó teherforgalom előtt is, emellett a csatlakozó útépítési munkát is elvégzik majd mindkét oldalon.

Kiemelte, hogy a cél ezúttal is a „méltatlan helyzetek és káros hatások megelőzése és felszámolása”, a határátlépéshez ugyanis most húsz kilométert kell kerülnie a két közeli település lakosainak.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy az országgyűlési választás eredményét a kormány a szuverén magyar külpolitika megerősítéseként is értelmezi, amelynek egyik alapja a kölcsönösen előnyös, jó kapcsolatok folyamatos építése a szomszédos országokkal.

„Az elmúlt tizenkét évben nagyon sok erőfeszítést tettünk annak érdekében, hogy közös sikertörténeteket építsünk a szomszédainkkal. Minél sűrűbben és több ponton vagyunk összekötve, annál jobban ismerjük egymást, annál érdekeltebbek vagyunk egymás sikereiben és annál kevesebb okunk van a vitára vagy a veszekedésre” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Rámutatott, hogy 2010-ben huszonhárom helyen volt közúti kapcsolat a két ország határán, de mára ez harmincötre nőtt, és jövő év végéig hat további összeköttetés jön létre: egy újabb útkapcsolat és kompjárat, illetve egy Duna- és három Ipoly-híd. Emellett Magyarország és Szlovákia összekötötte a villamosenergia-hálózatát és a gázvezeték-rendszerét, aminek a jelenlegi európai energiaellátási válság közepette különösen nagy jelentősége van.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kereskedelem értéke tavaly 27 százalékos növekedéssel elérte a 13 milliárd eurót, és ezzel rekordot döntött, idén januárban pedig a bővülés 56 százalékos volt. Tájékoztatása szerint ezzel párhuzamosan Szlovákia mára hazánk második legfontosabb kereskedelmi partnerévé és a magyar tőke negyedik legfőbb célországává vált.

Fotó: Szijjártó Péter, Facebook

Az elmúlt évek magyar–szlovák együttműködésére utalva pedig elmondta, hogy az építkezéshez a határ mindkét oldalán megfelelő emberekre van szükség, akik akarják a közös sikert, és a kölcsönös tisztelet talaján állva próbálják a kapcsolatokat folyamatosan javítani. Ezzel kapcsolatban Igor Matovičot a „magyarok barátjának” nevezte, aki „pontosan érti a két ország közötti hidak építésének fizikai és jelképes jelentését”.

A szlovák miniszterelnök-helyettes ugyancsak üdvözölte az újabb összeköttetés megteremtését, s úgy vélekedett, hogy napjainkban különösen meg kell becsülni a békés kapcsolatokat.

„Szilárdan hiszem, hogy közös jövő, békés jövő vár ránk” – közölte.