Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője az uniós hitelszerződésről szóló határozati javaslat vitájában, amikor arról beszélt, hogy korábban zsidó származású képviselők listázását kérte a Jobbik, az ellenzéki frakció tagja, Nunkovics Tibor „teljesen egyértelmű szólást, illetve jelet tett”, majd felmutatott az emelvényen szónokló Deutsch Tamásra – ezt mondta a Jobbik újabb antiszemita botrányáról Soltész Miklós, a KDNP országgyűlési képviselője az Origónak.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy Nunkovics először az orrára mutatott, majd pedig Deutsch felé mutatott, és azt mondta, hogy te is az vagy.

Az Origo beszámolójából kiderül, hogy Soltész Miklós elfogadhatatlannak nevezte a történteket, és azt különösen furcsának tartja, hogy az érintett jobbikos képviselő később azzal a magyarázattal próbált védekezi, hogy csak azt akarta mutatni Deutsch Tamásnak, hogy púderes az orra. Az elnöklő Latorcai János súlyosnak nevezte a jobbikos képviselő kijelentését, amelyet szerinte a Ház meg fog vizsgálni.

Korábban írtuk