Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Varga-Damm Andrea, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján közölte, az Európai Bíróság a közelmúltban olyan döntést hozott, amelyet ő már egy nyolc évvel ezelőtt készített tanulmányában is felvetett.

Ha a devizahitelezés gondjait ennek alapján kezelték volna, akkor szerinte a bankok nem mentek volna csődbe, az adósok pedig annyit fizettek volna vissza, amennyit vállaltak.

Kérdésre válaszolva kijelentette, az Európai Bíróság és a Kúria állásfoglalásai alapján egy évre fel kell függeszteni az összes végrehajtást, ezt követően pedig el kell kezdeni újraszámolni a tartozásokat, akár forint alapon, legfeljebb 180 forintos svájcifrank-árfolyam mellett.

Varga-Damm Andrea nem kívánt válaszolni az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás ügyében feltett kérdésekre. Hangsúlyozta, pártpolitikai kérdésekben nem foglal állást, mert nem tölt be semmilyen párttisztséget, magánvéleményének pedig nincs hatása az eseményekre.

A Jobbik szombaton azt közölte, Karácsony Gergelyt nem tartja főpolgármester-jelöltjének, azonban elfogadja a fővárosi előválasztás eredményét és nem támogat más jelöltet.