Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. október 29.)

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. október 29.)

Posted by Magyarország Kormánya on Thursday, October 29, 2020
Hirdetés

Galgóczi Ágnes szavai szerint a fertőzések számának emelkedésével egyre több mintavétel szükséges, amit az Országos Mentőszolgálat végez.

Szólt arról, hogy a felnőttek influenza elleni védőoltását folyamatosan szállítják a háziorvosokhoz, a gyermekeknél alkalmazható vakcinát csütörtökön és pénteken viszik a kormányhivatalokhoz, a háziorvosok innen igényelhetik pacienseiknek.

Hozzátette: ez utóbbi oltás elsősorban krónikus betegségben szenvedő 3 év alatti gyerekeknek, illetve azon felnőtteknek adható, akik nem kaphatják meg a háromkomponensű oltást. Jelezte: a gyerekek esetében az influenza elleni oltás beadható más, életkorhoz kötött védőoltással. Oltási reakciók lehetnek – tette hozzá -, azonban ezek maguktól elmúlnak.

Kérdésre Galgóczi Ágnes elmondta, a jelenlegi ismeretek szerint körülbelül hat hónapig tart az újrafertőződés elleni védettség.

A szakember beszélt arról is, hogy az is kaphat influenza elleni védőoltást, aki vérhigító készítményt kap, amennyiben a gyógyszerezés jól beállított. Az olthatóságról azonban minden esetben az oltóorvos dönt a beteg vizsgálata és szükség esetén laboratóriumi leleteinek értékelése után – tette hozzá.

Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy a járvány meredeken emelkedő, második hulláma zajlik, a kormány célja továbbra is az, hogy a védekezés mellett fenntartsa az ország működőképességét. Ehhez fontos az óvintézkedések, különösen a maszkviselési szabályok, a köhögési, tüsszentési etikett és a távolságtartás betartása.

Galgóczi Ágnes közölte azt is, hogy az egészségügy és a kórházak felkészültek a vírusfertőzött betegek ellátása, a megnövekedett esetszámra. Eddig 933 egészségügyi dolgozó átvezénylése történt meg másik intézménybe.

Korábban írtuk


A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: az új szabályok november 2-ától, hétfőtől lépnek életbe.

A szigorítás értelmében a szórakozóhelyen, vendéglátóüzletekben, illetve a sportrendezvények vendéglátó részein is kötelező lesz a maszk viselése, amelyet kizárólag az étel és az ital elfogyasztásának idejére lehet levenni – emelte ki.

Hozzátette: a hatályos jogszabályok szerint jelenleg kötelező a maszk viselése tömegközlekedési eszközön kereskedelmi üzletekben, mozikban, színházakban, könyvtárakban, egészségügyi és szociális intézményekben, a gyűléseken és a sportrendezvényeken, valamint az ügyfélszolgálati irodákban is.

Az üzemeltetőnek kell intézkednie arról, hogy aki felszólításra sem hajlandó felvenni a maszkot, az ne vehesse igénybe a hely szolgáltatását – jelezte.

Elmondta: a rendőrség a szórakozóhelyekre, a vendéglátóhelyekre és a sportrendezvényekre kiterjesztett maszkhasználati kötelezettséget saját hatáskörben ellenőrizheti, és joga van arra is, hogy szabályszegés esetén intézkedjen az adott hely bezáratására.

A rendőrség idén is készül a mindenszentek ünnepével és a halottak napjával kapcsolatos feladatok végrehajtására – mondta Kiss Róbert. A közbiztonságért és a közlekedésbiztonságért felelősséget vállaló szervezetekkel együtt fognak szolgálatot ellátni, mivel várhatóan megnövekszik a forgalom és csökkenteni akarják a balesetveszélyt. Céljuk az is, hogy ne legyenek a megemlékezések nyugalmát veszélyeztető cselekmények, továbbá fenn tudják tartani a temetők, közterületek, nyilvános helyek közrendjét és közbiztonságát – közölte.

A koronavírus-járványra tekintettel mindenkit arra kért, hogy aki tömegközlekedéssel közelíti meg a temetőt, a járművön és a várakozóhelyen is viseljen maszkot.

Kiss Róbert ismertette: szerdán 69 esetben jártak el a rendőrök a védelmi intézkedéseket be nem tartókkal szemben. Ebből 16 esetben azért, mert a tömegközlekedésben nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot. Többségüket – 14 embert – figyelmeztetésben részesítettek, két ember ellen azonban szabálysértési feljelentést tettek.

A kereskedelmi üzletekben, közintézményekben és egyéb, a jogszabályban meghatározott helyeken szerdán 53 intézkedésre volt szükség a védelmi szabályok be nem tartása miatt, 26 embert figyelmeztettek, 13 helyszíni bírságot szabtak ki és 14 feljelentést tettek – mondta.

Beszámolt arról is, hogy a szeptember második felében életbe lépett védelmi intézkedések szabályait be nem tartókkal szemben eddig 2119 alkalommal intézkedtek, a szabályszegők többségénél, 1776 esetben a legenyhébb szankciót, a figyelmeztetést alkalmazták.

Az alezredes kitért arra: ugyancsak ellenőrizték szerdán azokat, akik azzal a céllal léptek be a határon, hogy átutazzanak Magyarországon. Az erre vonatkozó szabályok megszegőivel szemben 39 intézkedésre volt szükség, 38 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben pedig figyelmeztették a szabályszegőt.

A hatósági házi karanténban lévőket szerdán 11 823 alkalommal ellenőrizték, az elmúlt napon 3669 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, ebből 508-at a határátkelőknél. Jelenleg 25 585-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 1193-an vállalták, hogy a hatóságok elektronikusan, mobiltelefonos applikáción keresztül ellenőrizzék, betartják-e a karanténszabályokat.

A határforgalomról szólva elmondta: teherforgalomban a belépő oldalon Röszkénél négyórás a várakozás, személyforgalomban, ugyancsak a belépő oldalon pedig Beregsuránynál kell kétórás várakozással számolni.