Fotó: mcc.hu
Hirdetés

A programban idén részt vesz mások mellett Edouard Husson, a Cergy-Paris Egyetem modernkori történelemmel foglalkozó professzora, vagy Peter Boghossian amerikai filozófus, aki rávilágított arra, hogy milyen könnyen tudnak teret hódítani az amerikai egyetemeken az áltudományos elképzelések.

A közlemény szerint az alapítványnál tevékenykedik majd James A. Schellinger, Indiana állam korábbi kereskedelmi minisztere, Klaus-Rüdiger Mai író, német történész, akinek könyvét már tavaly bemutatta az MCC és Szergej Andrejev Közel-Kelet kutató, aki doktori fokozatát a University of Oxfordon szerezte.

A szakembergárdát erősíti továbbá Vajk Miklos Lukacs de Pereny magyar származású perui gondolkodó és közösségi médiasztár, valamint Rod Dreher, a The American Conservative magazin vezető szerkesztője.

A Mathias Corvinus Collegium számos külföldi vendégoktatójával, szakértőjével február 16-17-én is találkozhatnak az érdeklődők az MCC Budapest Summit nemzetközi konferencián. A szakmai eseményen a részt vevők arról értekeznek, hogy mit és miért tanítunk gyermekeinknek a jogokról, felelősségről, embertársainkról, a genderelméletről és a kritikus gondolkodásról – írták.

Korábban írtuk

Az MCC 2020-ban indította el a Visiting Fellowship vendégkutatói ösztöndíjprogramját, amelynek részeként az alapítvány két héttől hat hónapig terjedő időtartamban lehetőséget nyújt kiemelkedő külföldi és külföldön élő magyar kutatóknak, professzoroknak, hogy az MCC komplex tevékenységébe bekapcsolódva kutassanak, oktassanak Budapesten és a regionális központokban – áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a programban az MCC-s diákok olyan neves külföldi szaktekintélyektől hallgathatnak előadásokat, akikkel a hagyományos felsőoktatásban nincs lehetőségük találkozni.

Az MCC a tehetséges diákok érdekeit, fejlődését tartja szem előtt, így elsődleges célja, hogy a fiatalok európai viszonylatban is egyedülálló tudást kapjanak.

Kiemelték, hogy a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozó tevékenységének fontos pillére a nemzetközi kapcsolatok bővítése, az intézmény nemzetközi láthatóságának növelése, amely olyan képzések által valósulhat meg, mint amilyen az MCC Visiting Fellowship Program is.

Tavaly az MCC-ben összesen 104 nemzetközi rendezvényen vehettek részt az érdeklődők, és több mint 160 nemzetközi előadó kapcsolódott be az intézmény tehetséggondozó tevékenységébe.

Az MCC Visiting Fellowship Programhoz 2021-ben 18 külföldi szaktekintély csatlakozott, és a nemzetközi vendégelőadók száma minden évben folyamatosan bővül – áll a közleményben.