Fotó: facebook.com/Kenéz István – Politikus
Hirdetés

„2016-óta foglalkozom aktívan politikával, a Párbeszéd Pest megyei szervezetének alelnöke voltam több éven keresztül, az elmúlt években pedig a párt Felügyelő Bizottságának elnöki feladatait láttam el. Az Előválasztáson képviselőjelölt voltam Pest megye 11-es választókerületében, éppen a kampány során ismerkedtem meg a DK politikusaival, helyi lelkes és jól szervezett csapatával. Elképesztő volt látni, hogy a DK egyszerre jelent egy fegyelmezett, hatékonyan működő pártot, és egy befogadó és barátságos közösséget. Akkor értettem meg, hogy a hatalmat leváltani szándékozó választók miért a DK-t tartják a legesélyesebbnek erre a történelmi feladatra” – írja motivációjáról a politikus.

„Elkötelezett demokrataként tevékenyen részt kívánok venni az Orbán-rezsim lebontásában, ennek a feltételei pedig csak a Demokratikus Koalícióban adottak. Dobrev Klára világosan megmutatta, hogy az Árnyékkormány jelenti az egyetlen kormányzóképes alternatívát az ellenzékben, ezzel pedig ők a kormányváltást akarók utolsó reménye. Büszke vagyok rá, hogy a DK közösségének tagjaként folytathatom a munkát a kormányváltásért és egy európai Magyarországért!” – zárul a kiírás.

(forrás)

Korábban írtuk