Fotó: mti, archív
Fotó: MTI, archív

Nemrégiben a hirado.hu számolt be róla elsőként, hogy a Szél Bernadett LMP-s társelnök által a Nemzetbiztonsági Bizottságba jelölt szakértő megbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal átvilágításán. Szél korábbi Soros-szervezetekben vállalt munkái, a bevándorlást, a kötelező kvótát támogató nyilatkozatai mellett ez az oka annak, Németh Szilárd fideszes képviselő nem tartaná szerencsésnek a jövőben, ha az LMP társelnöke továbbra is részt venne a bizottság munkájában. A hirado.hu forrásai azonban tovább árnyalták a képet egy apró mozaikdarabbal: értesülésünk szerint Mirwais apját valamilyen – egyelőre rejtélyes – ok miatt nem engedik belépni Afganisztán területére.

Pénteken több egymástól független rendészeti és kormányzati forrás is megerősítette a hirado.hu-nak, hogy a Szél Bernadett által a migrációs válság közepén a Nemzetbiztonsági Bizottságba jelölt szakértő munkatárs elbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. A Szél jelölte szakértő 1986-ban Kabulban, Afganisztánban született, korábban pedig a MigSzol alkalmazottja, az egyik leginkább bevándorláspárti Soros-szervezet munkatársa volt. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) a föntebbiek ismeretében megállapította, hogy a fiatalember nemzetbiztonsági kockázatot jelent, a bizottságbeli szakértői alkalmazását ezért elutasította. Információink szerint az LMP társelnöke fellebbezést nyújtott be a döntés ellen a belügyminiszterehez, azonban Pintér Sándor elutasította azt és helyben hagyta az AH döntését.

Janan Mirwais a hírekre egy válaszközleményben reagált, melyben azt írta, sosem volt a MigSzol munkatársa, azt azonban elismerte, hogy a „nemzetbiztonsági bizottság munkájában nem vettem részt, mivel az átvilágításom eredménye negatívan zárult. Személyem nem minősül nemzetbiztonsági kockázatnak, hanem a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésein nem vehetek részt. A biztonsági kockázatok tekintetében – mivel minősített információkról van szó – egyéb információval nem rendelkezem. Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt munkáját a továbbiakban is segíteni fogom, az engem ért hazug és hamis politikai támadások ellenére is. Jelzem, hogy a napokban megjelent nyilatkozatok és médiamegjelenések vonatkozásában a jogi lépéseket polgári és büntetőügyben is megteszem” – fogalmazott Mirwais.

Azonban a közlemény további részében nem részletezte a menekültekhez és a bevándorlókhoz fűződő kapcsolatát. A Híradó.hu viszont egy 444-es cikket fölfedezve megtalálta, hogy Mirwaist korábban nem engedték be a Morrison’s nevű budapesti szórakozóhelyre, aki perre vitte az őt ért diszkriminációt, és Mirwais a bírósági tárgyaláson azt az ajánlatot kapta a hely üzemeltetőjétől, egyszer ingyen bulizhat az őt ért sérelmek miatt. Mirwais ezt nem fogadta el, helyette azt az ajánlatot tette, „a hely rendezzen egy menekültbulit, ahova ingyenes lesz a belépés, és kifejezetten menekülteket várnak majd”. A Morrison’s vezetője Mirwais ajánlatát elfogadta.

A hirado.hu legfrissebb értesülései szerint Mirwais nemzetbiztonsági átvilágításának sikeretelenségében nem csupán afgán származása, hanem az is közrejátszhatott, hogy valamilyen oknál fogva édesapja egyszerűen nem léphet be Afganisztán területére. A hirado.hu igyekszik utánajárni, mi lehet ez az ok, hiszen nem szokványos, ha egy ország állampolgára nem térhet vissza a saját hazájába.

(hirado.hu)