A tárcavezető kifejtette, a felhívás keretében rendelkezésre álló forrásokat a már jelenleg is futó hasonló támogatás folytatásaként a nőivarú, tejtermelő szarvasmarhák tartása esetén lehet majd igénybe venni.

Hirdetés

Az alaptámogatáshoz kapcsolódó kötelezettségeket minden igénylőnek vállalnia kell. Így az állatsűrűségre, gondozói felügyeletre, valamint a fejési technológiára és preventív beavatkozásokra vonatkozó kötelezettségeknek is eleget kell tenni – emelte ki a miniszter. A kiegészítő támogatásokhoz kapcsolódó előírások önkéntesek. Ezek a természetes körülmények biztosítására, valamint takarmányozásra vonatkozó előírások – fűzte hozzá.

A kötelezettségek betartásával az állatok általános jóléte javul, viszont az állattartás költségei ezzel párhuzamosan emelkednek. Ezért a megnövekedett többletköltségek kompenzálását célozza a támogatási konstrukció – magyarázta Nagy István.

Kérelmet minden olyan mezőgazdasági termelő benyújthat, aki a nyilvántartási rendszerekben az állatok tartójaként bejegyzett állattartóként szerepel, és akinek tenyészetei maradéktalanul megfelelnek a hatályban lévő állatjóléti előírásoknak, illetve a felhívásban részletezett feltételeknek.

A részletek a palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg részleteiben. A kötelezettségvállalási időszak 2023. május 1-től 2024. december 31-ig tart – olvasható a tárca közleményében.

Korábban írtuk