Hirdetés

A film előzetesében egy újabb fontos titok is kiderül, ugyanis Magyarország miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc is feltűnik benne. Kálmán Olga egy archív felvételen faggatja az őszödi beszéddel kapcsolatban.

A műsorvezetőnő kérdésére, miszerint „ön ezzel elismerte, hogy a miniszterelnöksége alatti másfél-két évben hazudott ennek az országnak?” annyit tud felelni;

„Ennél egy picikét próbáljunk meg… csipettel elvontabban” beszélni erről.

A Gyurcsány-féle mellébeszélés helyett azonban beszéljen magáért a film trailere, aminek valamennyi kockája sejteti, hogy mire is számíthatnak az október 21-én bemutatásra kerülő filmben!

A történet főhőse, Réka, a fiatal, ambiciózus elemzőlány rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában, és úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Nyomozásba kezdenek az MTV-nél gyakornokként dolgozó szerelmével, de a lány lebukik a főnöke előtt, így a fiatalok egy nagy hatalmú kör célpontjává válnak. Ezért miközben a beszéd kiszivárogtatásának hátterét, a tévészékház ostromának részleteit és a budapesti rendőrattakok ellentmondásait kutatják, nem csak a karrierjük kerül veszélybe.

Fotó: MEGAFILM

A filmet a Megafilm gyártja, a producerek Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya. Az alkotást az elismert angol rendező, Keith English rendezte, operatőre a barcelonai Josep M. Civit, a forgatókönyvet pedig Bendi Balázs írta. A főszerepet Bánovits Vivianne alakítja, mellette Mózes András, Bokor Barna, Gubás Gabi, Bede-Fazekas Szabolcs, Zayzon Zsolt, Szőke Richárd, Trill Zsolt és Csőre Gábor tűnnek fel.

A premierig csupán egy megválaszolatlan kérdés maradt hátra: vajon ki játssza a volt miniszterelnököt az első, valós eseményeken alapuló magyar politikai krimiben? 

Az Elk*rtukot október 21-én mutatják be a magyar mozik, a film 16 éven felülieknek ajánlott.

Korábban írtuk