Egymásra licitálva sivalkodnak az ellenzéki képviselők. Az ok: a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata szerint jogosan léptek fel az MTVA őrei a pontjaikat beolvastatni akaró képviselőkkel szemben. 

Fotó: MTI/Bruzák Noémi (szerk.)

Fotó: MTI, archív

Polt pártszolgálatos Péter szolgalelkűségével ismét átlépett egy határt, de tovább küzdünk az igazságért, ezért az ügyészség eljárása ellen panasszal élünk, és pótmagánvádat nyújtunk be a bíróság felé

A szocik ugyan nem lepődtek meg, de azért ők is felháborodtak, főleg azon, hogy „koholt vádak alapján most már az ellenzéki képviselők ellen nyomoz a fideszes ügyészség.” 

– írta az MSZP közleményében. 

Az LMP szerint az ügyészség a Fidesz politikai megrendeléseinek végrehajtója. 

A Fidesz egyre több eszközt vet be, hogy megfélemlítse az ellenzéki képviselőket és megakadályozza őket a munkavégzésben. Az LMP folytatja a harcot, és a jövőben is minden törvényes eszközzel élni fogunk, hogy rámutassunk a sorozatos törvénysértésekre

– írta Demeter Márta és Keresztes László Lóránt. 

Sajtótájékoztató!Diktatúrához méltó döntés: az ügyészség szerint törvényes volt az ellenzéki képviselők elleni erőszak – a DK álláspontjaVadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője, frakcióvezetö-helyettese, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke és VARJU László Újpest-Angyalföld országgyűlési képviselö, a DK alelnöke 🇭🇺🇪🇺

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Montag, 21. Januar 2019

A DK sem maradhatott ki a sivalkodásból: Vadai Ágnes oldalán Varju Lászlóval diktatúrát kiáltott:

Magyarországon hivatalosan is diktatúra van

– jelentette ki. Úgy vélte, ezek után le lehet tagadni, hogy itt volt rendszerváltás. A politikus hangsúlyozta: ezek után az ügyészség felelőssége az, ha a kormánypárti képviselőket is erőszak éri. A DK mindazonáltal elutasítja az erőszak minden formáját – tette hozzá a finomságáról ismert képviselőasszony.  

Varju László úgy látja, a mostani döntéssel „a hatalom az arcába röhög” azoknak, akik az ellenzékre szavaztak.

Képernyőfotó: MTVA

Hadházy is reagált: ő ismét tüntetni hív, ezúttal szerdára, a Legfőbb Ügyészség elé. 

A Polt Péter vezette ügyészség hétfőn közzétett határozata újabb mélypont a magyar jogállamiság történetében: a bűnösök helyett a sértettek ellen indul nyomozás

– írta Facebook-oldalán a zoknidivatot újraíró független országgyűlési képviselő. 

Meg kell mutatni, hogy az emberek is velünk vannak. Találkozunk a Legfőbb Ügyészség előtt! A színpadra várjuk az ellenzéki pártok érintett képviselőit, beszédet mond többek között Hadházy Ákos és Szél Bernadett is

– próbált lelkesíteni a légtornászi babérokra törő Hadházy Ákos. 

Folytatódik tehát az ellenzéki hiszti, sivalkodás, amelynek célközönség továbbra is a nemzetközi sajtó és az európai közvélemény. Dübörög az EP-kampány.