Weisz Péter, a Barankovics Izraelita Mûhely vezetõje beszédet mond a Béke gondolata Ábrahám örököseinél címû, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetsége és a Barankovics Izraelita Mûhely közös konferenciáján a gyöngyösi Károly Róbert Fõiskolán 2014. november 27-én. MTI/Komka Péter
Hirdetés

Weisz kifejtette: ez a gondolkodás a totális diktatúrákat idézi, akárcsak az ellenzéki összefogás tagjaként tevékenykedő Jobbik egyes politikusainak egykori megnyilvánulásai. Pedig egy politikai pártnál csak akkor következhet be valódi változás, ha vállalja a múltját, hiszen jövőt csak a múltra lehet építeni. Csakhogy a Jobbik esetében ez a múlt egyenesen vállalhatatlan, a párt ezért számára továbbra is elfogadhatatlan.

„Nem szabad azonosulni egy olyan formációval, amely zsidózással, cigányozással, kirekesztéssel, listázással próbált előrébb jutni” – fogalmazott Weisz Péter, hozzátéve, a polgári oldal ezzel szemben zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, így a magyarországi zsidóság egyetlen esélye, ha a jelenlegi kurzus tudja folytatni a kormányzást.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Mandiner honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk