Gepostet von Ujhelyi István dr. am Mittwoch, 13. Mai 2020
Hirdetés

Ujhelyi István a Facebook-oldalán követhető online tájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az EP plenáris ülésének csütörtöki napirendjén szerepel a magyar kormány tevékenységéről szóló vita. Nincs még egy olyan ország, amely a koronavírus-járványra hivatkozva olyan jogszabályt fogadtatott el, amely korlátlan időre felhatalmazza a kormányfőt és szűk körét „a galád döntések meghozatalára” – mondta.

Hozzátette: a parlamenti vitát nem a magyar ellenzéki képviselők, hanem a zöldek EP-képviselői kezdeményezték.

Az ellenzéki politikus úgy látta, hogy ezek az EP-viták nem visznek előre, de rávilágítanak arra, hogy a magyar kormány szembe megy az alapszerződéssel, az európai értékekkel és demokratikus szokásokkal.

Korábban írtuk

Ujhelyi István jelezte azt is, hogy az EP-elnökével szemben ő szót adna Varga Juditnak, mert akkor az igazságügyi miniszter megmagyarázhatná az elmúlt hetek kormányzati döntéseit, például az önkormányzatokkal, az álhírekkel kapcsolatban.

Azon véleményét is hangoztatta, hogy a magyar kormány magatartása hatással lesz az unió következő költségvetésére, ha kevesebb forrást kap az ország, akkor az kizárólag a kormány felelőssége.

Megerősítette, hogy az uniós szervek asztalán van az EP szocialista frakciójának kezdeményezése az európai egészségügyi unióra, amely értékelése szerint forradalmasíthatja az egészségügyi ellátást, de nem veszi ki a tagállamok kezéből az ellátásszervezést.

Több forrást kell fordítani az egészségügyre, a tagállamoknak azonos minimumfeltételeket kellene biztosítaniuk az egészségügy területén, ki kell dolgozni egy közös protokollt például járvány esetére, közös közbeszerzések kellenek és egy gyors reagálású egészségügyi csapat, amely bárhol bevethető Európában – emelte ki a javaslat főbb pontjait Ujhelyi István.