Az Európai Bizottság illetékes biztosaihoz és az EP környezetvédelmi bizottságának elnökéhez fordulok a szennyvíz-iszap botrány kapcsán. Élő sajtótájékoztató!

Gepostet von Ujhelyi István dr. am Mittwoch, 31. Juli 2019
Hirdetés

A politikus szerdán, sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának tagjaként kedden a környezetvédelemért és az egészségügyért felelős biztosokhoz fordult, akiktől arra vár választ, hogy az Európai Bizottságnak (EB) van-e információja az ügyről, tudnak-e arról, hogy évek óta veszélyes anyagokat szállítanak tagállamok között, ez összhangban van-e az uniós joggal, illetve az Európai Unió biztosított-e ezekhez az ügyletekhez forrást.

Az ügy nem belpolitikai kérdés, hiszen olyan tagállamok közötti kereskedelemről van, amely súlyosan sérti az európai jogszabályokat – indokolta kezdeményezését Ujhelyi István.

Kevésnek tartotta azt a kormányzati választ, miszerint leállítják a jövőbeli szállítmányokat, de a jelenleg érvényes szerződések alapján továbbra is érkezhet szennyvíziszap Magyarországra. Ujhelyi István úgy vélte: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszternek választ kell adnia az ügyben. Megjegyezte: a kormány, ha akarja, akkor minden jogi kereten átlépve két óra alatt képes bezárni, kinyitni, felfüggeszteni vagy megszüntetni komoly „bizniszeket”, most azonban halogató döntést hoztak.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke elmondta: az üggyel kapcsolatos adatkéréseiből kiderült, hogy a magyar engedélyeket a szennyvíziszap behozatalára a környezetvédelmi feladatokat ellátó hatóság, a Pest megyei kormányhivatal adta ki, Tarnai Richárd kormányhivatal-vezető aláírásával.

Kérdésre válaszolva hozzátette: Gulyás Gergely hazudik, ha azt állítja, hogy nem adtak ki engedélyt Magyarországon az iszap szállítására.

Korózs Lajos arról is beszámolt, hogy a horvát környezetvédelmi és energetikai minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt két évben több mint 90 ezer tonna horvát szennyvíziszap „landolt” magyar lerakókban: 2018-ban 52 ezer tonna, 2017-ben pedig 39 ezer tonna.

Emellett – folytatta – a szlovén környezetvédelmi hatóságok által biztosított információkból az is kiderült, hogy tavaly 30 ezer tonna szlovén szennyvíziszap érkezett Magyarországra. Megjegyezte: az Eurostat adatai szerint ez a 30 ezer tonna megegyezik az éves szlovén kibocsátással, vagyis tavaly minden kilogrammnyi szlovén szennyvíziszap Magyarországon kötött ki.

Valószínűleg „ez rohadt nagy üzlet valakinek”, „itt valakik milliárdokat keresnek” – értékelt a képviselő.

Grőber Attila, Pápa ellenzéki polgármester-jelöltje a sajtótájékoztatón közölte: ha nem állítják le azonnal a szennyvíziszap-szállítást Pápára, akkor aláírásgyűjtésbe kezdenek kérésük nyomatékosítása érdekében.

Arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint az MSZP elnöksége aktívabb munkát vár el a családjával Tenerifén élő MSZP-s Tóbiás Józseftől, Korózs Lajos azt mondta: a múlt héten az MSZP közleményt adott ki ebben az ügyben, ezért ezt a továbbiakban nem kívánja kommentálni. Ismételt kérdésre válaszolva Korózs Lajos és Ujhelyi István is megerősítette, hogy Tóbiás Józseffel „meglehetősen gyakran”, heti szinten találkoznak Magyarországon.

Hunvald Györgyre és az erzsébetvárosi MSZP-re vonatkozó kérdéssel kapcsolatban pedig Hunvald Györgyhöz és az MSZP sajtóosztályához irányították a kérdező újságírót.