Az ellenzéki politikus emlékeztetett: a közelmúltban mutatta be az MSZP „teljes újjászületését szorgalmazó, radikális és mély átalakulást” végrehajtani akaró elképzelését, amelynek részeként a párt az „Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége” nevet venné fel.

Hirdetés

Ujhelyi István közleményében hangsúlyozta, hogy a hozzá beérkezett vélemények „elsöprő többsége” egyetértő volt.

„Tudjuk, hogy igazunk van, és most azon akarunk hosszan és tudatosan dolgozni, hogy legyen elég erőnk is érvényt szerezni neki. Ehhez nemcsak egy aktív és konkrét célok mentén politizáló pártra, de a pártot körülvevő civil hálózatra, közösségre is szükség van” – fejtette ki a szocialista politikus.

Kiemelte, az eselykozosseg.hu weboldalon bárki regisztrálhat, aki akár civilként, akár a szocialista párt tagjaként részt akar venni a magyar szociáldemokrácia újjászületésében és például helyi „Esély Körök” kialakításában.

Korábban írtuk