Ujhelyi István szombaton, a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón emlékeztetett arra: a program célja, hogy olyan, az Európai Unió közös hitelfelvételéből származó eurómilliárdokat adjon egy-egy kormánynak, amellyel azonnal védekezni tudnak a munkaerőpiac összeomlása ellen. A program augusztus 24-én elindult: 15 ország mintegy 81,4 milliárd eurót kapott, szeptemberben pedig Portugália pályázatát is elfogadták.

Hirdetés

Hozzátette: Lengyelország például 11,4 milliárd eurót, mintegy 4000 milliárd forintot, Csehország pedig 2 milliárd eurót, azaz 700 milliárd forintot kapott.

A programra 17 ország pályázott, 16-an sikeresen, vagyis „megint elbénázott valamit az Orbán-kormány”, mert Magyarország volt az egyetlen, amely nem volt képes megfelelő pályázatot benyújtani – vélekedett.

A szocialista képviselő ezért azt szeretné megtudni írásban feltett kérdésre Gulyás Gergelytől, mi szerepel a magyar kérvényben, miért nem fogadta el az EB a magyar pályázatot, mire, mekkora összeget kértek, milyen ágazatokat, pontosan hány vállalkozást szeretnének segíteni, és hány munkahelyet szeretnének megvédeni az összegből.

Korábban írtuk

A járvány miatt százezrek kerültek nehéz helyzetbe, akiknek a bevételük a töredékére csökkent, a megélhetési költségeik viszont ugyanolyan súlyosak. Az MSZP legfontosabb célkitűzéseinek egyike, hogy igazságosan és mindenkinek esélyt teremtően osszák el a köz megtermelt javait, vagyis a kormánynak kötelessége ugyanakkora összeggel támogatnia minden egyes munkahely megvédését – mondta Ujhelyi István.