Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

Jövő tavaszra fejeződik be az apátság 2,7 milliárd forint kormányzati forrásból finanszírozott jelentős, külső és belső munkálatokkal is járó felújítása. Ennek részeként született újjá ősszel az az emlékszoba, amelyben száz évvel ezelőtt Boldog IV. Károly királyunk töltötte utolsó magyarországi napjait hitvesével, Bourbon-Pármai Zita királynéval.

Az 1921 októberében történtek fájdalmas emlékei történelmünknek. Az 1916. december 30-án megkoronázott uralkodó béketeremtésre irányuló erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, noha minden vágya az volt, hogy kivezesse Magyarországot a világháborúból. Első magyartanára, Tormássy Artúr soproni segédlelkész így vélekedett róla: „Tudom, őszintén szeret minket…” Talán ezért vette magát körül előszeretettel magyarokkal; lovaskiképzője nem más volt, mint a későbbi kormányzó bátyja, Horthy István. Károly 1915-ben, még trónörökösként Esztergomba látogatva megindultan így nyilatkozott: „Jobb nép a világon nincs, mint a magyar!”

E szinte rajongó szeretet vezette 1918 őszén is, amikor, látva a magyar politikai elit bénultságát és a szabadkőműves szélsőbaloldal áradó harcias demagógiáját, visszavonult az államügyek intézésétől, nem akarván gátja lenni a kibontakozásnak a válságos időben. Ez a mából nézve politikai hibának tetszik, akkor és ott azonban kétségbeesett kísérlet volt az események normális és békés mederben tartására. A trónról azonban nem mondott le, ezért kísérelt meg visszatérni Magyarországra előbb 1921 húsvétján, majd az év októberében több uralkodóhű politikus hívására. E második kísérlet sajnálatosan testvérharcba torkollott Budaörsnél, ami olyannyira megrendítette IV. Károlyt, hogy végképp elállt a trón visszaszerzésére irányuló szándékától.

1921. október 24-én Tatán gróf Esterházy Ferenc adott menedéket a felséges párnak. Két nap múlva érkeztek a tihanyi apátságba, ahol Halbik Ciprián apát szállásolta el őket. Később így emlékezett: „Én a felségekkel csak érkezésükkor és távozásukkor találkoztam, amikor úgyszólván csak néma kézfogásból állt az érintkezésünk. […] Mikor készséges szolgálatunkat ajánlottam föl a Felségeknek, csupán egy külön kis misét kértek.”

Korábban írtuk

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

1921. október 30-án értesítették a királyi párt, hogy az antant követelésére a magyar kormány átadja őket az angol dunai flottillának. Ez ellen törvényes jogaira hivatkozva hiába tiltakozott az uralkodó. IV. Károly és Zita királyné november 1-jén Bajánál az angol Glowworm monitor fedélzetére szállva hagyta el az országot. A portugál fennhatóságú Madeira szigetére hurcolták őket, ahol IV. Károly király 1922. április 1-jén a tévesen spanyolnáthának nevezett, eredete után amerikai influenzaként azonosítható világjárvány áldozata lett.

Nagyra hivatott királyunkat életszentségét elismerve, Szent II. János Pál pápa 2004 októberében boldoggá avatta, a szentté avatási eljárás jelenleg is folyik. „Ő volt az, vagy ha úgy tetszik: ő lett volna az az uralkodó, akire vártunk, akiben megvolt az éleslátás és a lelkierő, hogy megrögzött hagyományokkal szakítva megadja e nemzetnek a nemzeti élet teljességét és ezzel erkölcsi épségét. Láttam őt magyar királlyá fejlődni, láttam a válaszfalakat ledőlni, amelyek minden frazeológia mellett is király és nemzet közt emelkedtek. […] Összeszorul a magyar embernek a szíve, hogy minő fejlődésnek indulhattunk volna ezzel az uralkodóval, ha be nem áll a katasztrófa, melyért sem Isten, sem ember előtt ő nem felelős” – írta róla gróf Apponyi Albert.

Károly király emlékezete

Eddigi utolsó királyunk emlékezete száz év óta töretlenül él Tihanyban, lelkiségi öröksége máig termékenyítőleg hat. 1926-ban alakult meg a IV. Károly Tihanyi Országos Emlékbizottság azzal a céllal, hogy ne merüljön feledésbe a trianoni országrablás, és ne lankadjon a revíziós törekvés. E bizottság kezdeményezésére épült meg a tihanyi Attila-dombon a IV. Károly-kálvária 1927-től 1933-ig, a stációkon a történelmi haza vármegyéinek címereivel és a tragikus sorsú uralkodó bronz domborművével a kereszt talapzataként szolgáló hármas halmon. A kommunista barbarizmus 1960-ban megsemmisítette a kálváriát, végül több részletben 2013-ra épült újjá teljes egészében. Abban az évben elkészült a Boldog IV. Károly király-kápolna is, amelynek alapkövét 2007-ben tette le Márfi Gyula akkori veszprémi érsek.

A szomorú napok centenáriumára teljes egészében megújult az idők folyamán megkopott királyszoba. Boldog IV. Károly király liturgikus emléknapján, október 21-én Udvardy György veszprémi érsek áldotta meg a felséges pár királyszobáját, majd szentmisét mutatott be az apátság Mária Terézia uralkodása idején, barokk stílusban épült mai templomában. A bútorok, a falak festése egyaránt újjászületett, a stílustörő villanykapcsolók helyett a korabeli eredetiekkel megegyező kinézetűeket szereltek fel, és a királyi párról készült portrékat is elhelyeztek az emlékszobában, ahol helyet kapott egy eredeti, úgynevezett koronázási ládika is; ezeket az 1916-os uralkodói szakrális beavatás alkalmával emléktárgyként árusították. A király egykori térdeplőjét, amelyen imádkozott, jelenleg az apátsági interaktív múzeumban állították ki.

Megindító az 1927. augusztus 15-én nyitott, kifejezetten e helyiséget meglátogatók bejegyzéseit tartalmazó eredeti vendégkönyvbe szép, cirkalmas betűkkel bejegyzett neveket olvasni – az utolsó IV. Károly elsőszülött fiáé: Habsburg Ottó nem sokkal halála előtt, 2009. április 23-án látta el kézjegyével a történelmi könyvet.

Királyok őrizője

Királyőrző apátság – e jelmondattal várja Tihany a látogatókat. Összeérnek itt a Magyar Királyság évszázadai, az Árpád-kor a XX. századdal. Az apátság altemplomában temették el ugyanis 1060-ban az alapító I. András királyt, később pedig a fiát, Dávid herceget. Idén tavasszal kezdődött el a királyi kripta feltárása azzal a céllal, hogy azonosítsák I. András maradványait. Az idők folyamán ugyanis más elhunytakat is temettek ide. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és számos más intézmény együttműködésével zajló kutatások nyomán annyi már bizonyossággal kijelenthető, hogy a szénizotópos kormeghatározással XI. századiként azonosított emberi maradványok I. Andrástól és szűkebb családjától származnak. A minták genetikai elemzése jelenleg is zajlik.