Lengyelország és Magyarország újra együtt harcol a jövőjéért, és ahogy 1848-’49-ben most is az igazság, a szolidaritás és az egyenjogúság oldalán áll – mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken a Múzeumkertben, a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából rendezett állami rendezvényen. 

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A lengyel kormányfő beszédében emlékeztetett: a két nemzet barátsága immár több mint ezer éve tart, a múltban több alkalommal is úgy küzdöttek közösen a szabadságért, ahogy most a jövőért szeretnének. 

Úgy fogalmazott, egy jobb Magyarországért, egy jobb Lengyelországért és egy jobb Európáért harcolnak, mindazokért, akik hisznek a „hazák Európájában”, olyan jövőben, amely a közemberért, nem pedig a felsőbb rétegekért lesz.

Mateusz Morawiecki azt mondta, 171 éve a magyar szabadságharcosoknak sajnos le kellett tenniük a fegyvert, nemzeti zászlóikat azonban nem adták, azokat inkább felszabdalták, elrejtették, hogy elővehessék majd, amikor a jövő reménysugarai megjelennek.

„A mi népeink ilyen zászlódarabokból álltak össze és élnek újra együtt barátságban” – hangsúlyozta a lengyel miniszterelnök. 

Fotó:  MTI/Szigetváry Zsolt

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Kiemelte, a két ország jobb jövője csak saját szándékától, akaratától függ.

„Egyre inkább meg vagyunk most már győződve róla, hogy ahogy korábban a turul és a lengyel fehér sas elvezetett a jobb jövő, az igazság felé, lassan közeledünk már ehhez” – mondta Mateusz Morawiecki. 

A lengyel kormányfő rámutatott, a két ország nagy költői, Petőfi Sándor és Zbigniew Herbert egyaránt azt mondták, hogy „az egekből fog jönni a segítség”.

„Ez legyen az, ami minket összekapcsol, minden magyart, minden lengyelt, és az európaiakat” – mondta.

„Isten áldja meg a magyarokat, Isten áldja meg a lengyeleket, adjon nekünk jobb Európát!” – zárta beszédét Mateusz Morawiecki.