A közlemény szerint a Karitász idén is célul tűzi ki, hogy tízezer diák iskolakezdését tegye könnyebbé, különösen a nagycsaládosok és a hátrányos helyzetűek körében.

Hirdetés

A segélyakcióval nem csupán az eszközök beszerzését segítik, hanem utalványokkal és egyedi támogatásokkal is a családok mellett szeretnének állni. Az önkéntesek személyes jelenlétével, a folyamatos kapcsolattartással az egész tanévben biztonságot adnak a családoknak, és szükség szerint könnyítik mindennapi terheiket – írták.

Ehhez kéri a szervezet a jószándékú adományozók felajánlásait, hogy közösen minél több gyermeknek segíthessenek.

Az akcióhoz a 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent) vagy online adományozással, esetleg átutalással lehet csatlakozni – hívták fel a figyelmet.

Korábban írtuk

A támogatásokat, a tanszereket augusztus végén és szeptember elején, az iskolakezdés első napjaiban adják át.

A szervezet iskolakezdési akciója augusztus 5-étől szeptember 15-éig tart – tették hozzá.