A kontraszelekció vagy valamilyen más, elsősorban külföldi érdek magyarázhatja, hogy a Momentum az üres kommunikációs panelek bajnokát, a magát és közösségét számos alkalommal kellemetlen helyzetbe hozó, többszörösen bukott Fekete-Győr Andrást választotta frakcióvezetőjének 

Hirdetés

– azaz annak a személynek, aki képviseli és megjeleníti a pártot az Országgyűlésben és egyáltalán a nyilvánosságban.
Emlékezetes: a korábban üstökösként emlegetett és ennek megfelelő önbizalommal rendelkező Fekete-Győr már 2017-ben bizonyította, hogy köszönőviszonyban sincs a hétköznapi emberek életével, a valósággal. Ekkor a Mandiner kérdésére, miszerint tudja-e, hogy mennyibe kerül egy liter tej, azt válaszolta: 

Szoktam vásárolni, csak tejet nem nagyon iszom. A barátnőm mondjuk iszik, ezért vennem kell… Hát, nem tudom rávágni, szóval ez már mindent elmond, gondolom. Százhúsz forint körül? Százhúsz-száznyolcvan, valami ilyesmi…

A róla kialakított mítoszt mégis tavaly áprilisban, baráti környezetben, a Gulyás Márton-féle Partizánban rombolta le Fekete-Győr, aki a kérdésekre adott válaszok túlnyomó többségét azzal kezdte: „nem tudom” – ezek közé tartozott a saját életkorával kapcsolatos kérdés is. Maga a Momentumhoz közel álló Azonnali is így számolt be a szekunder szégyent okozó interjúról: „Fekete-Győrnek nem sikerült meg­győzően közös nevezőre hoznia pártja korábbi, az ellenzék leváltását is követelő álláspontját a hatpárti összefogással […] nem tudta elmondani, hogy pontosan miért távozott a párt korábbi elnökségi tagja, Pottyondy Edina, hogy szerinte milyen lesz a posztorbáni Fidesz, amellyel már nem zárta ki az együttműködést, vagy hogy mit jelent az, hogy egységesült ellenzék. Ahogy azt sem, hogy meddig tart majd az összefogás, vagy hogy miért nincs a Városházán antikorrupciós forródrót, amit a Momentum ígért.”

A teljes cikket IDE kattintva olvashatja el.

Korábban írtuk