Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Erre a kérdésre keresi a választ az Alapjogokért Központ Újra naggyá teszik Magyarországot címmel most induló kutatása. Mindezt három fő rendezőelv: az őszinteség, a bátorság és a büszkeség alapján közelítik meg, hiszen őszintén szembe kellett nézni 2010-ben az előző kormányok tragikus örökségével, és bátorság kellett a bevettnek számító zsákutcás modellekkel való szakításhoz. Mindezekből pedig a nemzeti büszkeséget újraépítő állam bontakozik ki.

A kutatás eredményeit augusztusig folyamatosan ismertetik – tájékoztatott Molnár Balázs, a projekt vezetője. A vizsgálódás során konferenciákon, workshopokon bemutatják a 2010 óta működő Orbán-kormányok mintaadó, adott esetben mintakövető politikáját is, az eredmények pedig képzési anyagokba épülnek be. Molnár Balázs hangsúlyozta, hogy nem pusztán a szakpolitikákra fókuszálnak, hanem a mögöttük álló filozófiát tárják fel. A projektvezető felhívta a figyelmet olyan multifunkcionális intézkedésekre, mint például a rezsicsökkentés, az otthonteremtési program vagy a minimálbér emelése. Ezek önmagukon túlmutató hatását is górcső alá veszik a kutatás során.


A kétharmados konzervatív kormányzás tíz és a Trianon óta eltelt száz év tapasztalatai arra sarkallják az Alapjogokért Központ munkatársait, hogy felhívják a figyelmet a magyarság páratlan kulturális, tudományos, sport- és egyéb teljesítményére.

– Az elmúlt száz évre a leghatékonyabb válasz a kompromisszumok nélküli országépítés – szögezte le az Alapjogokért Központ nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóhelyettese.

Mindennek viszont akkor van értelme, ha a kormányzást deklaráltan átható ethosz a társadalmat is átitatja. A demokrata.hu arról érdeklődött, hogy a kutatás a világlátás és életérzés kialakításában döntő jelentőségű tudatformálás legkülönbözőbb tereiben történő nemzeti-konzervatív hatalomátvétel lehetőségeit is vizsgálja-e. Szánthó Miklós arra emlékeztetett, hogy épp erről szólnak a Nemzeti Alaptanterv körüli viták. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint ezen a téren nagyon fontos a közbeszéd nyelvezetének átalakítása, a fogalmak valódi jelentésének visszaadása, illetve a liberális jelző nélküli sajátos magyar demokrácia mibenlétének pontos megfogalmazása, különös tekintettek az idegen nyelvű interpretációkra.