Fotó: facebook.com/csiszarzsuzsa22
Hirdetés

A választókerület lefedi Nagytétény történelmi magját, és a Bartók Béla úti lakótelep egy részét. Karsay Ferenc, a kerület Fidesz-KDNP-s polgármestere honlapunknak elmondta: a lakótelepek nagy általánosságban a baloldal terepének számítanak, ám ez itt, a Bartók Béla úton, nem egészen így van. Itt nemcsak ő kapott jelentős támogatást október 13-án, de Tarlós István is.

Az elmúlt időszakban látványosan fejlődött a nagytétényi városközpont, elég, ha csak a Cziffra házat, vagy a helytörténeti múzeumot, illetve annak felújított épületét említjük. Csiszár Zsuzsanna további fejlesztéseket tervez, szeretné, ha még kiemeltebb turisztikai céllá válna a Nagytétényi Kastély, és egy piac létrehozásában is gondolkodik, hisz ezt igénylik a helyiek. Szükség lenne egy szép új játszótérre is, az úgynevezett kitelepítési emlékmű szomszédságában, és P+R pakolóra a vasúti megálló mellett. Ez a koncepció már a tömegközlekedés, konkrétan az elővárosi vasút fejlesztését szolgálná. Ha a Főváros megépítené a parkolót, akkor az önkormányzat vállalná az üzemeltetését. Egyébként erről is beszélt már korábban Karsay Ferenc polgármester.

Folytatódnának a fejlesztések a lakótelepi részen is, itt a parkolók bővítése, a játszóterek felújítása a kitűzött cél, és növelnék a szabadtéren található fitnesz-, illetve testépítő eszközök számát is.

A DK-s Nádor Iván László lesz Csiszár Zsuzsanna ellenfele, bár indul Benyovszky Gábor is, a Magyar Munkáspárt színeiben. Nádor Iván László már nem fiatal, de ez a képviselői ciklus lenne politikai pályafutásának első állomása.

Ma kalandos úton kialakult 9-7-es többséggel rendelkezik a polgári oldal Budafok-Tétény képviselő testületében. Ha Nádor Iván László győz, akkor az ellenzéki összefogás közelebb kerül egy lépéssel az egyenlítéshez. És az egyfős többség soha, sehol sem atombiztos dolog.