Ukrajna uniós tagsága tönkretenné Magyarországot
Ukrajna uniós tagsága tönkretenné Magyarországot, az ukrán EU-tagság minden magyar családnak milliókba kerülne – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.Menczer Tamás emlékeztetett arra, hogy Ukrajna háborúban áll, az ország EU-felvétele sok veszéllyel járna.
Azt mondta, amit a Tisza Párt tett, azt nem lehet megmagyarázni. „Brüsszel és a Tisza Párt támogatja Ukrajna gyorsított uniós tagságát, ennek az árát velünk fizettetnék meg” – közölte a kommunikációs igazgató.
Hangsúlyozta, a kormány és a kormánypártok ezzel szemben nem támogatják Ukrajna uniós tagságát.
Menczer Tamás videójában Magyar Péterre, a Tisza Párt elnökére utalva úgy fogalmazott, nagy pánikban van „a Kicsi” és nevetséges az, amit csinál.
A Tisza Párt elnökének korábbi kijelentésével kapcsolatban megjegyezte, „békeidőben, 9 évvel ezelőtt készített, és most összevágott felvételekkel próbálja magyarázni a bizonyítványát”.
Videója befejezéseként kiemelte: indul a Voks2025, egyben részvételre buzdított a véleménynyilvánító szavazáson.