Z. Kárpát Dániel, a Jobbik jelenlegi alelnöke 2003-ban antidemokratikusnak és diktatórikusnak nevezte az Európai Uniót, és akkoriban még könyvet is írt a tagság veszélyeiről Eutanázia címmel. A Jobbik közel tizenöt éven át ellenezte az uniós tagságot, még a 2014-es választási programjukban is a kilépés mellett foglaltak állást. A párt ezzel szemben ma már a bennmaradás mellett tartana népszavazást – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Népszavazással erősítené meg Magyarország uniós tagságát a Jobbik. Döntésüket Gyöngyösi Márton augusztus elején azzal indokolta, a kormány a kétharmados parlamenti többség birtokában bármikor kivezetheti az országot az EU-ból.

Hosszú út vezetett azonban a Jobbik jelenlegi álláspontjához, a párt ugyanis a kezdetektől fogva ellenezte az európai uniós tagságot.

Z. Kárpát Dániel, aki talán az utolsó olyan jobbikos, aki a párt megalakulása óta aktív tagja a mozgalomnak, 2003-ban a Demokratának Önkéntes diktatúra? címmel adott interjúban még antidemokratikus rendszernek titulálta az EU-t, a 2004-es csatlakozási népszavazást pedig már előre illegitimnek nevezte.

Romano Prodinak, az uniós bizottság akkori elnökének szavait idézve, miszerint a hatalmi ágak, a törvényhozás, a végrehajtás és az igazságszolgáltatás demokratikus szétválasztása akadályozná az EU működését, a politikus feltette a kérdést: 

Korábban írtuk

ki az, aki józan ésszel egy ilyen diktatórikus szervezethez önszántából csatlakozik?

Megítélése szerint a nép híján volt a tisztességes tájékozódás lehetőségének, ami az unió demokráciájának előszobája, amit ő „EUkráciának” nevezett.

Z. Kárpát azt is közölte: miközben uniós anyagokat fordított, látta, hogy „a már bent lévők is egyre elégedetlenebbek és csalódottabbak attól, amit az EU-tól szép ígéretek helyett kaptak”. „Nem vehettem részt a nép átverésének előkészítésében” – jelentette ki, majd megírta Eutanázia című könyvét. Ebben 

az uniós együttműködést behódolásnak, az EU-s ígéreteket agymosásnak nevezte, nem létező európai érdekekről, Magyarország félrevezetéséről, a kimaradás előnyeiről írt, illetve az EU és a Szovjetunió alapelveinek megegyezéséről értekezett.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!