A tájékoztatás szerint a magyarországi Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága által megvalósított FIRELIFE erdőtűz-megelőzési kezdeményezés az éghajlatvédelmi kategóriájában szerzett elismerést.

Hirdetés

A projektcsapat tagjai pedagógusok, szociális munkások, mezőgazdasági termelők és erdőtüzek megelőzésével foglalkozó szakértők számára tartottak képzéseket országszerte az erdőtüzek megelőzésének témájában. Ennek eredményeként az erdőtüzek száma közel harmadával, a károsodott területek mérete pedig közel 90 százalékkal csökkent. A FIRELIFE ellenőrzőlistája más országok számára is eszközül szolgálhat saját tűzvédelmi rendszereik és eszközeik kidolgozásához – közölték.

A magyar éghajlatvédelmi kezdeményezés mellett idén egy szlovén természetvédelmi, és egy portugál környezetvédelmi projekt részesült az elismerésben. A jelenlegi járványhelyzetre tekintettel az unió különdíjat is kiosztott, melyet egy, a koronavírus-válsághoz történő alkalmazkodást segítő olasz projekt nyert el. Az indoklás szerint a nyertes kezdeményezések azért érdemelték ki az elismerést, mert „rendkívüli mértékben előmozdítják” a környezeti, gazdasági és társadalmi fejlődést, és az általuk kiváltott hatás, a megismételhetőség, a szakpolitikai relevancia, a határokon átívelő együttműködés és a költséghatékonyság szempontjából is kimagaslók.

A LIFE-program fő elemei között van a körforgásos gazdaságra való átállás támogatása és az éghajlatváltozás fokozottabb mérséklése, a víz és a levegő minőségének védelme és javítása, valamint az EU 2030-ig szóló éghajlat- és energiapolitikai keretének végrehajtása és az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás értelmében vállalt uniós kötelezettségek teljesítése. Az Európai Unió a környezetvédelmi és éghajlat-politikai programja által támogatott innovatív és hatékony projekteket jutalmazza a díjjal.

Korábban írtuk