Fotó: MTI/Komka Péter (archív)
Hirdetés

A Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítéletében a Gyöngyöspatán élő roma családoknak százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot szegregáció miatt. Orbán Viktor múlt pénteken adott rádióinterjújában arról beszélt, hogy „a magyarok nem rasszisták, nem utasítják el a cigányokat élből”, de azt a magyar ember sohasem fogja elfogadni, ha pénzt adnak a semmiért. „Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk” – közölte, úgy vélve, hogy „szerencsétlen” bírói ítélet született.

Az uniós szóvivő ezzel kapcsolatban kijelentette: a tagállamok és hatóságaik feladata, hogy alapvető jogokat tiszteletben tartsák, és megvédjék azokat nemzeti jogrendjük és a nemzetközi kötelezettségek szerint, beleértve az emberi jogok európai konvencióját is. Hangoztatta, hogy a börtönök kezelésének ügye nemzeti hatáskör.

A bíróságok döntését be kell tartani – emelte ki.

Eric Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője hozzátette, összetett kérdésről van szó, természetet tekintve pedig újszerű. A tagországokkal való kapcsolattartásra az Európai Bizottságnak több forgatókönyve van, szükség esetén ezek közül választja ki a legmegfelelőbbet – szögezte le.