Ünnepi ellenőrzéseket tart a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Általános tapasztalat, hogy a karácsonyi időszakban keresi fel a legtöbb vásárló az üzleteket, és ilyenkor az áruházláncok – gyakran egymással versengve – számtalan árengedményt, akciót hirdetnek meg annak érdekében, hogy a fogyasztók náluk vásároljanak, lehetőleg minél több terméket.
A fogyasztói döntés meghozatalakor a vásárlók többsége számára a legfontosabb szempont az eladási ár mértéke, ezért a fogyasztók megfelelő tájékoztatáshoz való joga, valamint anyagi érdekeiknek védelmében indokolt, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság az akciós termékek esetében az eladási ár és egységár feltüntetésére vonatkozó szabályok megtartását fokozottan ellenőrizze az ünnepi időszakban, és fellépjen a fogyasztók megkárosításához, megtévesztéséhez vezető esetleges árfeltüntetési, illetve áralkalmazási szabálytalanságokkal és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.
A fogyasztóvédelmi ellenőrzések a vásárlók által nagy számban felkeresett élelmiszer jellegű üzletekre, illetve drogériákra fókuszálnak, kiemelt figyelmet fordítva a szezonális termékekre, köztük a fényfüzérekre, valamint a gyermekeknek szóló árukra.
A fogyasztók körében ebben az időszakban népszerű egyes villamossági termékek esetében a hatóság elsődleges célja a veszélyes termékek forgalomból történő kiszűrése a fogyasztók életének, testi épségének és egészségének védelme érdekében.
A karácsonyi vásárlásra a fogyasztóknak is érdemes tudatosan készülni, és néhány jó tanácsot megfogadni a kellemetlenségek elkerülése végett.
Mindenképpen gondoljuk meg, hogy hol vásárolunk. Fontos tudni, hogy utcán, aluljárókban, illetve vásárokon, piacokon hálózatról üzemeltetett elektromos terméket nem szabad árusítani. És vásárolni sem érdemes, hiszen nincs mód a kipróbálásra, nem biztos, hogy probléma esetén egyáltalán megtaláljuk később a kereskedőt és az ilyen helyeken a hatóság is gyakrabban talál balesetveszélyes termékeket.
A gyermekjátékoknál is sok veszélyforrás gyanús lehet. Olyan terméket javasolt választani, amely megfelelő mechanikai szilárdságú, nincs éles éle, hegyes végződése, amely vágott, szúrt vagy horzsolásos sebeket okozhat. A terméken elhelyezett tájékoztatást, figyelmeztető feliratokat minden esetben vegyük komolyan!
Minden vásárláskor kérni kell, és el kell tenni a különböző bizonylatokat annak érdekében, hogy a termék meghibásodása esetén az utólagos jogérvényesítés ne ütközzön akadályba.
Az ünnepek után előfordul, hogy olyan termék is szerepel az ajándékok között, amelyből már több is van, vagy egyszerűen csak nem tetszik, a fogyasztó ezért szeretné visszacserélni. Fontos tudni, hogy a hibátlan terméket a kereskedő sem kicserélni, sem visszavenni nem köteles. Sok helyen azonban az ünnepek után meghatározott ideig mégis foglalkoznak az ilyen problémákkal, ezért érdemes már a vásárláskor tájékozódni, hogy az adott üzlet hogyan áll hozzá az ilyen kérdésekhez.