Fotó: Facebook.com (képernyőfotó)
Hirdetés

A maga rutinos, már-már hiperóvatos módján, de Karácsony Gergely bejelentette, hogy miniszterelnök-jelölt lesz – fogalmaztak a lap baloldali forrásai a főpolgármester napokban tett nyilatkozatáról. Karácsony az ATV-ben ugyanis arról beszélt: sok a nyitott kérdés, de ő csak akkor lesz miniszterelnök-jelölt, ha lesz előválasztás. Ha pedig valamilyen okból az előválasztás elmaradna, akkor biztosan nem – tett hozzá. A Magyar Nemzet egyes forrásai egyenesen drámai előrelépésként értékelték a főpolgármester szavait, emlékeztetve arra, hogy

Karácsony nemrég még kategorikusan elutasította indulását,

kijelentve, hogy a „háta közepére sem kívánja” a miniszterelnökséget. Hangsúlyozták azt is, hogy a 106 körzettel szemben a miniszterelnök-jelölti előválasztás már az összefogás kezdete óta alapvetés, amit szerintük legkésőbb októberig le tudnak bonyolítani.

Ismert: Jakab Péter után a hétvégén Fekete-Győr András jelentette be hivatalosan, hogy indul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán. A Momentum elnöke kifejezetten hosszas programmal állt elő, amelyben

olyan valószínűtlen ígéretek szerepeltek, mint a négynapos munkahét, vagy hogy 35 év felett bármikor felvehetjük az egyéni nyugdíjszámlánkon lévő összeg egy bizonyos százalékát azért, hogy pihenjünk, nyaraljunk.

A történteket baloldali forrásaik úgy értékelték, hogy Fekete-Győr „kissé előreszaladt”, hiszen az összefogás pártjai az év elején írták alá – köztük a Momentum elnöke – a közös kormányzás alapelveit, amely ennél fogva nem tartalmaz még ilyen részleteket. Az előválasztást megnyerő közös miniszterelnök-jelölt természetesen kiegészítheti pár személyes ügyével, hitvallásával a közös programot, ám utána azt kell képviselnie – hangoztatták forrásaink, elismerve, hogy a Fekete-Győr által beharangozott egyes ígéretek „tarthatatlanok”, így biztosan nem épülnek be a közös programba.

Korábban írtuk

Lépéskényszerből adódóan menekült előre Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, és jelentette be, hogy indul a szivárványkoalíció miniszterelnök-jelölti előválasztásán

– állítja Kiszelly Zoltán. A politológus szerint a – jellemzően a pártelnöki tisztséget viselő – aspiránsoknak akkor érdemes bejelentkezniük, ha már ismertek a válogató részletei, hogy tisztán lássanak a pályán. – Emellett a jelöltség vállalásának lebegtetése is fontos tárgyalási szempont, hiszen aki Dobrev Klárához és Karácsony Gergelyhez hasonlóan kéreti magát, az intenzívebb sajtóérdeklődésre számíthat és értékes publicitást nyer.

Fekete-Győrnek azonban sürgős volt bizonyítania, hogy ő viseli a nadrágot a pártjában, nem pedig a Momentum magas presztízsű tisztségviselői, az európai parlamenti képviselőnői, akik közül Donáth Anna láthatóan könnyedén leénekli a pártelnököt a színpadról

– fogalmazott az elemző. Hozzátette: nem véletlenül közvetlenül Fekete-Győr előtt mondott beszédet Donáth, valamint a szintén Momentum színeiben, Zuglóban kampányoló Hadházy Ákos, akik mindketten többet szerepeltek a pártelnöknél az elmúlt időszakban.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják.