Fotó: MTI/Komka Péter
Soltész Miklós államtitkár beszédet mond út menti kereszt avatásán a Nógrád megyei Kálló községben 2022. április 15-én
Hirdetés

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta: a szegek látványa és a kalapácsütések hangja a több mint kétezer évvel ezelőtti nagypéntek szomorú, de valóságos történetére, a szenvedésre, de a megváltásra is emlékeztet.

Az államtitkár szólt arról, hogy a 21. század sok társadalma, illetve filozófiái a szenvedést és a feltámadást is próbálják tagadni, de mint hangsúlyozta, szenvedésben mindenkinek része van. Az elől menekülni nem lehet, „de hogy hogyan éljük meg, hogyan dolgozzuk fel, abból fakad-e jó és szép, az már rajtunk múlik” – fogalmazott.

Soltész Miklós kitért arra is, hogy az elmúlt évek során 400 keresztet állítottak, újítottak fel a nemzetiségi önkormányzatok, az erdőgazdaságok 21 keresztet állítottak az eucharisztikus kongresszus tiszteletére, és összefogtak ezért egyének, egyházak, önkormányzatok is.

A kereszténydemokrata politikus mindenkit arra kért: emlékezzen elődeire, a hagyományokra, amikor elhalad egy út menti kereszt mellett, és mondjon imádságot szeretteiért, az ország papjaiért, a nemzetért, a településekért. Ha a sok ezer kereszt ezt tudja szolgálni, akkor megérte – mondta Soltész Miklós.

A keresztállító menet a katolikus templomtól indult a mintegy két kilométernyi távolságra lévő, a falu határában, a Versegi úton álló kereszthez, amelyet a helyi Baboss Csongor faragott, betontalapzata pedig társadalmi összefogással készült.

Baboss Buda (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, hogy az Ukrajnában zajló háború idején a mielőbbi békét kérik Jézus Krisztustól, ez a kereszt elsődleges üzenete.

„Azért imádkozunk, hogy Jézus tegyen csodát a döntéshozók szívében, és mihamarabb legyen vége ennek a háborúnak. Azt is kérjük Jézustól, hogy a háború minden áldozatát fogadja be az ő országába. Nem lehet a békénél fontosabb kérésünk ezekben a napokban, de egyszer minden háború véget ér, újjáépítik a városokat, virág nő a sírokon, és felnő egy generáció, amely elhiszi, hogy a békéhez való jogunk alapjog” – fogalmazott Kálló polgármestere.

A keresztet Udvardi László István és Nagy Richárd plébános, és Nagy Menyhért Sándor diakónus áldotta meg. Az ünnepségen a képviselő-testület döntése alapján díszpolgári címet adtak át Baboss Csongornak a település arculatának, szellemiségének fejlesztéséért.

Korábban írtuk