Fotó: shutterstock/Brendan Howard
Hirdetés

A jelentések szerint a nacionalista szervezet attól tart, hogy ruszin aktivisták kihasználják Hennagyij Moszkalnak, Kárpátalja kormányzójának a lemondását és nagygyűléseket szerveznek, hogy autonómiát követeljenek Kárpátaljának. A C14 vezetői szerint az utóbbi időben a ruszinok észrevehetően fokozták a tevékenységüket, sőt – mint állítják – az Oroszországban található Ruszin Matica nemzetközi szervezet bejelentette, nem ismeri el az április 21-én befejeződött ukrán elnökválasztás eredményét. Figyelmeztető jelnek tartják, hogy Ungváron ruszin aktivisták tevékenyen lobbiznak Kárpátalja megye (ukránból szó szerinti fordításban – Kárpátontúli terület) „Podkarpatszka Russzá” való átnevezése érdekében.

A köztéri provokációiról, ellenzéki rendezvények megakadályozásáról és romaellenes pogromjairól ismert C14 szerint komoly aggodalomra ad okot az is, hogy „az autonómia után áhítozó több mint tíz (kárpátaljai) ruszin szervezetet Európából és Oroszországból támogatják.” A nacionalisták úgy vélik, a Munkács utcáin és terein teljesített járőrözés, valamint a ruszin rendezvények megakadályozása jobb eszköz lehet a szeparatizmus megelőzéséhez, mint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerintük „puhány helyi munkatársainak papíron folytatott terrorellenes harca.” Az országnak soha nem volt ekkora szüksége a patrióták általi védelemre, mivel a hatalom még nem tért magához az elnökválasztás után – közölte a nacionalista szervezet.