Utolsó mohikánok

– „A jobbítás szándékával felvettem a harcot a Magyar Tudományos Akadémia teljesítmények nélküli, de a belpolitikába egyre inkább beleavatkozó tagjai ellen” – írja közösségi oldalán. Milyen strukturális problémák jellemzik leginkább a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működését?

– A rendszerváltozás évtizedeiben az MTA tagsága nem ismerte fel azt a fejlődési pályát, amellyel az ország a tervgazdaságból a piacgazdaságba sikerrel mehetett volna át. A másfél évtizede elindított államreformokkal szemben pedig támadólag lépnek fel. Az elmúlt négy évtizedben nem járultak hozzá Magyarország megerősítéséhez olyan tudományos elméleti alapozással, amely a nemzeti érdekekhez illeszkedett volna.

Az 1990-es évektől egy külső, nyugati fundamentum vezérelte piacgazdaság szolgálatába szegődtek. Tudományos téziseikkel a neoliberális modellt igazolták, sőt az azóta megbukott, a magyar érdekektől idegen gyakorlat fő szószólói. Főleg a jogász és közgazdász akadémikusok üdvözölték a Bokros-csomag, majd a Gyurcsány–Bajnai-kormány megszorító intézkedéseit, sőt azok irányítói, elméleti megalapozói voltak. 2010-től pedig változatlanul ezen letűnt, avítt eszméket képviselik. A polgári kormány gazdaságpolitikáját hiteltelennek tüntetik fel hazai és nemzetközi színtéren. Az aktív államvezérelt gazdasági gyakorlatot, a kiterjedt családtámogatási rendszert, a kkv-szektor átfogó támogatását nem tartják helyénvalónak. Meglehetősen limitált tudományos munkájukat nem a nemzet megerősítésére, hanem gyengítésére fordítják, sőt kifejezetten a politikai térbe helyezték át a működésüket. A legfőbb probléma az Akadémia működésében, hogy elmaradt a változó korhoz való tudománypolitikai illeszkedés, ahogyan világléptékű új tudományos eredmények sem születtek. Nem értik meg, hogy a világ átrendeződött erőközpontokkal működik, az egyre önállóbb belső gazdaság erősítése a jövő útja. Az akadémikusok továbbra is egy idegen, ma már csak foszlányaiban létező egykori világmodell helyi kiválasztottjainak érzik magukat, a komprádor burzsoázia utolsó mohikánjai. Tiltakoznak minden ellen, ami magyar, ami nemzeti, ami előbbre vivő.

– Létezik az Akadémiára háruló olyan kulcsfontosságú közfeladat, amelynek ellátása az elmúlt évtizedek során háttérbe szorult, esetleg teljesen elmaradt?

– Igen, a magyar tudomány szolgálata. Olyan tudományé, amely a versenyképesség alapjait, hátterét adhatná, a társadalom és a gazdaság fejlődésének fundamentuma lehetne. Az a körülmény, hogy nem lettünk az elmúlt közel négy évtizedben a világ kiugróan versenyképes országa, nagyrészt a gyenge akadémiai viszonyainknak tulajdonítható. Nincs versenyképes tudásiparunk. Vannak ugyan új Nobel-díjasaink, de ők úgy lettek a világ legjobbjai, hogy ebben az akadémiai közegben vagy el sem kezdték a kutatásaikat, vagy a jelenlegi magyar tudományos elit elüldözte őket. Hadd szóljak az MTA klasszikus, magyar nyelvet megőrző szerepéről, a magyarságtudat megerősítéséről is! Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának akadémikusai teljesítményükben egyáltalában nem mutatnak több eredményt, mint a hasonló korosztályú és kutatási hátterű, de nem akadémikus magyar kutatók. Felmerül a kérdés, akkor miért ők az akadémikusok? Miért ők kapják a kiemelt állami apanázsokat, a jobbnál jobb állásokat? A nemzetközi mutatók alapján az irodalmár-nyelvőr akadémikusok teljesítménye a világátlag 12,6 százalékát éri el. A niklai remetéről, Berzsenyi Dánielről, Petőfi Sándorról, Arany Jánosról így alig hallhatnak a világban. Mit tudnak így rólunk külföldön? Továbbra is a pincérek, mosogatók nemzeteként tartsanak bennünket számon?

– Milyen mértékben járul hozzá, illetve hátráltatja a hazai tudományos közeg a nemzetgazdaság fejlődését?

– Nemzetközi tudománymetriai adatokkal igazolva van, hogy a magyar akadémikusok csak a nemzetközi átlag egyharmadán képesek teljesíteni, vagyis jelentősen gyengébbek, mint a hasonló státusú és korú aktív nemzetközi kutatói kör. A versenyképesség alapja pedig a versenyképes tudás volna. Az egyes országokban előállított termékek, innovációk attól versenyképesek, hogy magas bennük a hozzáadott érték, vagyis az emberi tudás. Nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű lenne a jogász és közgazdász akadémikusok teljesítménye, a gazdaságirányítás, a nemzetközi és EU-jogi területekkel kompatibilis tudás megjelenítése. Ám ők a világátlagtól majd nyolcvannyolc százalékkal lemaradtak. Az IMD svájci versenyképességi intézet hatvankilenc országot vizsgáló elemzése szerint Magyarország 2021-ben még a negyvenkettedik helyen állt az átfogó értékelésben, 2025-re azonban a negyvennyolcadik helyre csúszott vissza. A kormányzati hatékonyság megítélése ugyanezen időszak alatt a negyvenedikről a negyvenhatodik helyre esett vissza, míg a magyar vállalati hatékonyság értékelése az ötvenhatodikról egészen a hatvanegyedikre romlott.

– Mi áll a romló mutatók hátterében?

– Egyre inkább érvényesülnek a tehetségtelenebb akadémikusjelöltek, a tehetséges embereket pedig kirekesztik, vagyis a kontraszelekció erősödik. Ráadásul a vágyott akadémiai pozíciókba való kerülés azon nem elégséges teljesítményt mutató akadémikusoktól függ, akik már évtizedek óta a piramis csúcsán tengetik mindennapjaikat. Jó esélyeket pedig azok szereznek az MTA-taggá vagy MTA doktorává váláshoz, akik hozzájuk hasonlóan a neoliberális piacgazdaságot, az állam szerepének leépítését dicsőítik, akik a polgári kormány által 2010 óta vitt aktív állammodellt demagóg módon ócsárolják. Akadémikusjelöltek – és ha ez a torz rendszer fennmarad, idővel akadémikusok – azok lesznek, akik a külföldi akkumulátorgyárak elüldözésében jeleskednek és a kormány gazdaságpolitikáját nyíltan dilettánsnak minősítik, a tudomány átszervezésére irányuló kormányzati törekvéseket tüntetésekkel akadályozzák.

– A magyar tudásipar versenyképtelenségéről kizárólag az MTA tehet?

– Fejétől büdösödik a hal, szokták mondani. Az Akadémia, az akadémikusok formailag a tudományos élet csúcsán állnak. Az MTA doktori és akadémikusi kiválasztási rendszere lényegében a jövő tudományos elitjét jelöli ki. Ők lesznek a rektorok, a dékánok, az akadémikusok és a doktori iskolák vezetői. Az akadémikusok értékrendje, teljesítménye máig lehatol az egyetemek és a kutatóintézetek szintjére is, és végső soron a kiképzett diplomások képességeiben is megjelenik.

– Hol mutatkozik meg leginkább a hazai kutatói teljesítmény gyengesége?

– A legnagyobb probléma, hogy az akadémikusok többsége a politikai térben egyre erősebben aktivizálódik, ellenséges társadalmi légkört teremt. Gyenge kutatói teljesítményeiket politikai szerepvállalással próbálják helyettesíteni, ezzel a befolyásukat megőrizni. A többség korábban az óbaloldalhoz és a kommunista rendszerhez kötődött, ma pedig a magyar nemzet érdekeivel szembemenő, neoliberális metodikát hirdető nyers piacgazdaság és nyitott társadalom híveként lép fel. Noha egyre fajsúlytalanabbá válnak a 2010 óta tartó politikai kurzusban, így most a 2026-tól remélt új politikai erőtérbe kívánják magukat pozicionálni, bízva az ellenzéki Tisza Párt térnyerésében. Mindez józanul gondolkodó adófizető magyar látja, hogy az akadémia egy pénznyelő hely. Fenntarthatatlanságát nemcsak abban látom, hogy az elmúlt másfél évtizedben a tagsága gyenge teljesítményt mutatott, hanem abban is, hogy az akadémikusi életteljesítmények is roppant gyengék. Sokszor ér az a vád, hogy mit akarok hetven-, kilencvenéves akadémikusoktól, hiszen a számítógépet sem tudják bekapcsolni. Erre az a válaszom, hogy ők évtizedek óta ott ülnek az akadémián, jó havi apanázsért, emberek, sorsok, pályázatok felett döntenek, basáskodnak, miközben kisebb a teljesítményük, mint akik felett bíráskodnak. Ez így nincs rendjén. A XXI. századot az innováció, az adatgazdaság, a telekommunikáció, a mesterséges intelligencia uralja. Avítt tudású, feudális-hűbéri viszonyok között működő testület hogyan járulhatna hozzá egy feltörekvő piacgazdaság versenyképességéhez?

– Miért és mikor került előtérbe a politikai szerepvállalás az MTA-nál?

– Ahogy a Covid és az orosz–ukrán háború éreztette hatásait, és kiteljesedett Brüsszel polgári kormányt megdönteni szándékozó politikája, úgy érezték meg az akadémikusok az idők szavát. A polgári kormány ellen fordultak még azok is, akik egzisztenciájukat, Széchenyi-díjukat, Magyar Érdemrendjüket a polgári kormánytól kapták. Csatlakoztak azokhoz az óbaloldali akadémikusokhoz, akik 2010–2020 között Csipkerózsika-álmukat aludták, mivel érdemi fogást nem találtak a polgári kormányon. Mára odáig jutottunk, hogy az akadémikusok vadásznak a kormányfőre, megüzenték, hogy az akadémia közgyűlésén való részvétele nem kívánatos, és már felvetették büntetőjogi felelősségét is. Az öt éve elvett kutatóintézeteket visszakövetelik maguknak, miközben a nemzetközi térben nincs számottevő tudományos teljesítményük, sem képességük a nemzetközi szintű kutatások irányítására.

– Milyen veszélyeket lát abban, ha a jelenlegi rendszer reformok nélkül működik tovább?

– Teljes mértékben lefulladunk. Nem az lesz a fő probléma, hogy beragadunk a közepes fejlettség csapdájába, hanem az, hogy a közepes fejlettségű országok közül is kiesünk. Ezért ezt az akadémiai rendszert alapjaiban kell megváltoztatni. Véget kell vetni annak, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a feleségek, a párok, a gyermekek, a rokonok, az üzlettársak, a szellemi hűbéresek testülete legyen. Polgárháború zajlik a magyar tudományos életben, amely szükségszerűen a tudományos közélet rendszerváltásához kell hogy vezessen. 2010 után a nemzeti oldalra állítottuk a gazdaságot, a bankokat, az energetikát, átalakulás alatt állnak a magyar egyetemek. De a Magyar Tudományos Akadémia továbbra is idegen, ellenséges organizmus.

– Hogyan valósítaná meg az akadémia rendszerváltását?

– A mérhető teljesítményt felmutatni képtelen akadémikusokat ki kell zárni a testületből, csakúgy mint azokat, akik korábban az állampárti, illetve jelenleg külföldi titkosszolgálatokhoz, álcivil szervezetekhez kötődnek. Az akadémia állami finanszírozását le kell állítani, gazdálkodásának átfogó ellenőrzésére az Állami Számvevőszéket felkérni. Az új akadémikusok megválasztását pedig a tizennyolcezer fős köztestületi tagságra kell bízni, akik a tudományterületükön teljesítmény alapján választják meg az újakat. Az új akadémikusi tagságnál elengedhetetlen az évenkénti értékelés. Aki ennek nem felel meg, attól meg kell vonni a tisztséget, valamint a tiszteletdíjat is.

– Hogyan ítéli meg a Hun-Ren kutatási hálózat átszervezését?

– A leggyengébb – jogászi, közgazdászi, történészi, irodalmi – kutatási területek kiemelése a Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózatból szükségszerű volt. Rontották az összteljesítményt, esély sem volt a fejlődésre. Az MTA hasonló tudományterületű akadémikusi bizottságaihoz erős szálakkal kötődtek, tudományos teljesítményük egyaránt gyenge volt más, reál tudományi intézetekhez viszonyítva. Az ELTE-hez való telepítésük kényszermegoldás, de önmagában nem garancia arra, hogy érdemi munkát fognak végezni. Tekintsük ezt az intézkedést a magyar tudományos élet átszervezése első lépésének.