Kilenc dühös polgármester. Így is kommentálható az a Bogádmindszenten megfogalmazott kiáltvány, melyben a dél-baranyai Ormánság érintett települései tiltakoznak a postabezárás ellen. „A terv a kistelepülések elsorvasztását, az életkörülmények nehezítését, intézményeink működésének ellehetetlenítését jelenti” – olvasható a dokumentumban, melyben az aláírók SOS azonnali segítséget és támogatást kérnek a postabezárás június elsejére ígért első hullámának megakadályozására. A tiltakozás nyomán hét végére összehívott érdekegyeztető fórumon 59 érintett település polgármestere várta a Magyar Posta vezérigazgatóját.

Gazdaságosság és vidékfejlesztés

– Az nem eljárás, ami elé az elmúlt két hétben állítottak minket – vádol Jakab Gézáné, Hegyszentmárton polgármestere. – Egyszer csak megjelent a hivatalomban egy postai illetékes, és közölte: tárgyaljunk arról, hogy egy hónap múlva bezárják a postánkat. S miközben én próbáltam győzködni ennek az értelmetlenségéről, egy másik kollégája már fel is kereste a postahivatal vezetőjét, és kitöltötte a felmondó nyilatkozatát.

– Ha kell, akár Budapestre megyünk, a Parlament elé – ígéri Vida Dezső Egyházasharasztiból. – Nálunk négyszázan laknak, de a vonzáskörzetbe tartozó négy településsel együtt háromezer főt szolgál ki a postahivatal. Nem hiszem, hogy veszteséges, de ha az volna is: a posta az infrastruktúra része. Nem lenne szabad megszüntetni.

– Az Ormánság a huszonnegyedik órában van – összegez Nagy János, Bogádmindszent polgármestere, akinek falujában már 1896 óta működik postahivatal. – Miről szól a vidékfejlesztés, ha a mi bőrünkön akarják megspórolni a posta veszteségét, a Volán veszteségét, a vasút veszteségét? Bezárják az iskolákat, központosítják az egészségügyi szolgáltatást, így lassan teljesen magunkra maradunk.

Szabó Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója leszögezi: a vidéki infrastruktúra kérdésében nem kompetens, neki a postaszolgáltatást kell a gazdasági ésszerűségek alapján optimalizálnia. Márpedig az egyre komorabb számok elkerülhetetlenné teszik a változtatást. A postaforgalom egyre csökken, az sms, az e-mail, de még a telefon terjedése is kiváltanak egy sor postai szolgáltatást. Tavaly a Magyar Postának 9 milliárd forint vesztesége keletkezett, döntően a kistelepülések hivatalainak kihasználatlansága miatt.

Egyházasharaszti hitetlenkedő polgármestere megtudhatja: postahelyiségének fenntartása tavaly 5,5 millió forintjába került a Magyar Postának, miközben csak 2,2 millió forint bevételt hozott. Baranyajenő polgármestere szintén hiába méltatlankodik: 2,1 millió forint bevétellel szemben 3,2 millió forint kiadást termelt a falusi postahivatal. Ugyanakkor – nyugtatnak a postai illetékesek – szó sincs a szolgáltatás visszafejlesztéséről: csak az épületet zárják be, de más formában ugyanúgy megmarad a posta. A mobil kézbesítők kötött menetrend szerint mindennap megjelennek a településeken, sőt háztól házig végigjárják a falvakat, vagyis bizonyos szempontból még kényelmesebb is lesz a küldemények feladása. Ráadásul így a posta eljut abba az 540 aprófaluba is, ahol eddig egyáltalán nem létezett postaszolgáltatás.

– Nem kellene ellentétet állítani közénk, a kicsik és a még kisebbek közé – vélekedik Nagy János.

– A posta a kultúra utolsó szikrája ezen a legelmaradottabb területen – szólal fel Kékkői Zoltán (Fidesz), a térség parlamenti képviselője. Kékes Ferenc, a Baranya megyei közgyűlés elnöke (MSZP) visszafogottabb:

– Semelyik másik térségben nincs ennyi apró településre szétforgácsolva a lakosság. Ez minden szolgáltatónak problémát okoz.

A polgármesterek ugyanakkor nem ennyire megértőek.

– Egyik oldalról fejlődünk, korszerűsödünk, a vízhálózat után lassan a csatornarendszer is elér minket, a másik oldalról meg elsorvasztanak bennünket – ismétel Horváth Gézáné Magyarmecskéről, ahol a felújítás rendszeres elmaradása miatt éppen omladozófélben van a posta műemlék épülete. – Hogy maradjon itt a népesség, ha mindent felszámolnak? Pedig ha a vidék embere nem termel, a városokban is megáll az élet.

És sorra zúdítják a postaigazgatóra a hasonló, napjaink társadalmi-szociális ellentmondásait feszegető észrevételeiket. Ha a budapesti metróra van több százmilliárd forint, miért nincs a vidéki postákra ennek töredéke, miért nem pakol az állam pénzt a rendszerbe, vagy miért nem csoportosít át a posta a városi fiókok nyereségéből? Szabó Pál válaszából azonban kiderül, hogy a 3200 postahivatalból csak 250 nyereséges, az állami tulajdonos pedig – csakúgy, mint az elmúlt 13 évben – továbbra sem szándékozik anyagilag támogatni a postát. A végén mégis váratlan happy enddel zárul a fórum. A posta vezérigazgatója bejelenti, hogy október elsejéig felfüggeszti a postabezárásokat, az elbocsátott dolgozók munkaviszonyát visszaállítja és közvetlen konzultációkat kezd az egyes önkormányzatokkal. Ettől azonban – hangoztatja – még nem változik a felvázolt kilátástalan gazdasági helyzet.

Kényelem és visszafejlődés

Valójában a Magyar Posta húsz baranyai faluban kísérleti jelleggel már 2000-től bevezette a mobilposta-szolgáltatást. Egy postás négy-öt szomszédos falut jár végig, furgonjával megáll a főtéren, a csomagtérből előveszi szolgálati kerékpárját, és egy-két óra alatt körbebiciklizi a portákat. Csillik László, a Magyar Posta pécsi igazgatóságának logisztikai vezetője szerint ez megfelel annak a gyakorlatnak, amire Nyugat-Európában már öt-hat éve rákényszerültek a postatársaságok:

– Ezeken a kistelepüléseken elenyésző a postaforgalom. A hivatalokban napi 15-20 levelet, 20-25 csekket adnak fel és két-három naponként egy-egy csomagot. Mindez azt jelenti, hogy a fenntartási költségeknek csak fele-kétharmada folyik be a kézbesítési díjakból. A baranyai igazgatóság állítja: a kezdeti idegenkedés után a lakosság hamar megszokta az új módszert. Főleg, hogy a mobilposta a hagyományos kézbesítő szerepnél lényegesen többet vállal: csekkbefizetéseket vagy küldeményeket vesz át, telefonkártyát és lottószelvényt árusít, sőt a tervek szerint még bankkártyás pénzfelvevő automatát is szerelnének a postakocsira. A kísérlet sikeréből ugyanakkor óvatosan lehet csak biztató következtetéseket levonni a postabezárásokra vonatkozóan, a 20 bevont faluból 14-ben ugyanis korábban egyáltalán nem volt posta, vagyis az érintettek többsége nem elveszített, hanem nyert valamit az újítással.

– Szerintem ez visszafejlődés – szögezi le Lukácsné Kislaki Zsuzsanna, a kísérlet egyik vesztese, Gordisa polgármestere. – Volt egy postánk, ami kinyitott reggel nyolckor és délutánig bármikor a helyiek rendelkezésére állt. Most lesni kell, mikor jön a postásautó, van úgy, hogy több napig nem sikerül feladni egy-egy küldeményt. Ráadásul akármennyire sokoldalú is a mobilpostás, újsághoz például csak úgy juthatunk hozzá, ha előfizetünk valamelyikre.

A visszafejlődést nem csak a postai reformban szenvedik meg a falusiak. Iskola, óvoda rég nincs a településen, a Volán csak délutánig közlekedtet buszokat, a körzeti orvos pedig a közelmúltban ritkította heti két napra korábbi négy ügyeletét a helyi rendelőben. A döntően otthon tartózkodó falusiak mégis másképp látják a mobilpostát, mint polgármesterük.

– Ennél kényelmesebb nem is lehetne a rendszer, csekket, mindent el tudok intézni otthon – dicsérik a helyi vegyesboltban. A postás öt falut lát el, mindig időben jön, legfeljebb a nyugdíjkézbesítős napokon késik kissé. S ha valaki nem tud éppen otthon lenni, az sem baj, legfeljebb odaadja a szomszédnak, a boltosnak vagy a kocsmárosnak a levelét. Hasonlóan vélekednek a 400 fős Matty főutcáján diskuráló emberek, pedig ez a település is elveszítette korábbi postahivatalát.

– Kilenc órakor jön a postás, és mindent házhoz szállít. A számlákkal sem kell bajlódni: csak bemegyek a pénzért, megvár, és már adminisztráljuk is a befizetést. Csak ha nagyobb összeget kapunk, akkor kell bemenni Siklósra.

A polgármesteri hivatalban ugyanakkor némi ellentmondást éreznek, hogy 30 év után végre sikerült újra iskolát nyitni a faluban, már van vezetékes víz is, szinte minden házba bevezették a telefont, és ekkor eltávozik a faluból a civilizáció egyik legkorábbi hírnöke, a posta.

Veszteség és több lábon állás

Az ormánsági postabezárások elhalasztása természetesen nem jelenti azt, hogy módosulnának a Posta racionalizálási elképzelései. Csak az alaptevékenység 2001-ben 4,7, 2002-ben 7 milliárd forintos veszteséget hozott a társaságnak (amit tavalyelőtt kiegyenlítettek, tavaly viszont 9 milliárdra növeltek egyéb tételek). A 3260 postahivatalból csak ezer nyereséges vagy nullszaldós, s a különösen veszteséges aprófalvakban 621 fiók működik. Bár a törvény a 600 fő alatti településeken nem ír elő szolgáltatási kötelezettséget, mégis az 1200 kisfalu felében működik postahivatal. A racionalizálás jegyében azonban csak a Dél-Dunántúlon 208 postát zárnának be másfél-két éven belül, együtt az ország többi kispostájával (a tervek főleg a Kisalföldet és Borsod térségét érintik még súlyosan). A minta az osztrák szervezet, ahol 1800 postafiókot működtet 27 ezer alkalmazott (ez fele-kétharmada a magyarországi számoknak, igaz, a lakosság száma is negyedével kevesebb). Az elképzelések szerint csak az idegenforgalmi szempontból fontos településeken maradnának meg a postahivatalok. Ennek a bezárási hullámnak lett volna az első lépcsője a 16 ormánsági kisposta júniusi megszüntetése. Kalmár István, a Magyar Posta parlamenti választások után leváltott elnök-vezérigazgatója szerint a döntés 800 kistelepülés elsorvadásához járul hozzá.

– Sok helyütt nincs már óvoda, iskola, polgármesteri hivatal, rendőrség, és most a postát is bezárják. Ez egyértelműen azt is jelenti, hogy ezeken a településeken nincsenek fiatalok. Teljesen eltűnik az a falusi elit, amit korábban a tanító, a jegyző, a pap, a körorvos, a polgármester és a postamester jelentett. Furcsa, hogy épp az esélyegyenlőségi minisztérium megalakításakor veszik el ezektől az emberektől a megmaradás utolsó esélyét.

A volt vezérigazgató sem vitatja, hogy a kisfalvak postái veszteségesek, de egy gondoskodó államnak, illetve egy felelős magyar állami vállalat vezetőinek ilyen horderejű kérdésben nem szabadna magára hagyni a falusi embereket. Az ország 3200 postájából 2200 tulajdonképpen veszteséges, s akkor most mindegyiket be kell zárni? Az előző években éppen fordított stratégiát hirdetett a leváltott postavezetés. Az alaptevékenység mellé a posta jövedelemtermelő képességét növelő, kiegészítő tevékenységeket vállaltak fel a hivatalok. A kispostákon pedig elindították a telepostaházakat, ahol a postahivatalokban internetes végpontokat alakítottak ki a kisfalvak lakóinak, ugyanakkor megtartották a postai tevékenységet is. Ez nem elvágott, hanem éppen közelebb hozott egy-egy térséget az ország többi részéhez, a nagyvilághoz. Akkoriban úgy fogalmaztak, hogy ezek a postahelyek jelentik az utolsó civilizációs pontot. Az informatikai minisztérium tervei szerint most több helyen internetes teleházat nyitnak a bezáró postaépületekben. Kalmár István azonban ezt a dolgok túlbonyolításának érzi: nagy költséggel bezárják a postákat, elbocsátják a postásokat, megszervezik a mobiljáratokat, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a minisztérium berendezi a teleházakat és dolgozókat vesz fel és képez ki az ottani munkára. S az egész keresztbeszervezés eredményeként lesz két olyan szolgáltatás, ami fele annyit tud, mint a jelenlegi telepostaházak. A bezárásokat valójában a privatizáció szándéka motiválja, ami a posta esetében egy tévút. A világon nagyon kevés helyen van magánkézben a posta, ugyanis mindenütt állami stratégiai feladatot is ellát. A német posta például roppant szerteágazó tevékenységi kört épített ki: a biztosítási, a banki tevékenységtől kezdve egészen a lakásbejelentések hatósági intézéséig vagy a költöztetés megszervezéséig. Mivel a hagyományos postai tevékenység veszteséges, csakis az efféle jövedelmező kiegészítésekkel lehet újra teljes értékűvé tenni a postai stratégiát – ahogy az előző vezetés ezt kiharcolta és elindította.

Szép szavak és valóság

A jelenlegi vezérigazgató azonban más úton jár. Szabó Pál többször világossá tette: melléktevékenységek költséges kiépítése helyett az alaptevékenységhez való visszatérést célozza meg, de úgy, hogy azok teljesítőképességét és megbízhatóságát javítsa. Ennek keretében például Budaörsön (majd később az ország más postai csomópontjaiban is) a legkorszerűbb számítógépes feldolgozórendszert építik ki, aminek eredményeként egy napra csökken a postai küldemények döntő részének kézbesítési ideje. Jövő januártól pedig a két kilónál nehezebb küldeményeket minden esetben házhoz viszi a postás. Mindez azonban aligha vigasztalja azokat, akik féltik a kisfalvakat, hogy kiesnek a civilizáció vérkeringéséből. Mert vélhetően ez az oka, hogy falubeliek és polgármesterek teljesen másképp ítélik meg a postahivatalok mobilpostákra váltását. Előbbieket lenyűgözi az otthon ülés kényelme, a faluvezetők viszont tudják, hogy mi mit jelent és minek mi a következménye. Bár a postavezetés az ultimátumszerű bezárást most felváltotta a szép szavak stratégiájával, a renitens polgármesterek meggyőzése után – vagy annak híján is – ősszel nyilván az eredeti tervekhez hasonlóan folytatódnak a postabezárások. Hiszen a bogádmindszenti fórumon is nyilvánvalóvá vált: a több lábon állás stratégiáját elutasító postavezetés csak költségvetési támogatás mellett lenne képes fenntartani az aprófalvak hivatalait, erre azonban – a száznapos program túlköltekezését foltozgató idei költségvetés mellett – semmi esély nincs. A kistelepülések postahivatalainak bezárása után egyébként újabb leépítések szerepelnek a Magyar Posta racionalizálási terveiben. Másfél-két év múlva a posta kivonul a 600-2000 fő közötti községekből is, várhatóan ezekben más alaptevékenységgel foglalkozó vállalkozókhoz fogják áttelepíteni a postai szolgáltatásokat.

szasa