Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Soós Péter a Demokratának elmondta, munkaszerződésében az áll, ha további munkaviszonyt szeretne létesíteni, azt előzetesen engedélyeztetni kell a munkáltatói jogokat gyakorló polgármesterrel. Úgy vélte, az oktatással kapcsolatos munkaviszonyok ezalól kivételt jelentenek, és csak tájékoztatási kötelezettsége van a munkáltatóval szemben, aminek eleget is kívánt tenni. Bár január elsejétől szerződött az SZFE-re, a tényleges munkavégzés csak szeptemberben kezdődik, ezért gondolta azt, hogy még nem késett el a tájékoztatással.

Hirdetés

Miután az oktatók névlistája megjelent az interneten, rögtön felhívta a kultúráért felelős alpolgármester, hogy adjon magyarázatot a történtekre.

– Amikor Baranyi Krisztina behívott a polgármesteri hivatalba, akkor is csak arra gondoltam, hogy legfeljebb írásos figyelmeztetésben részesítenek. A megbeszélésen elmondtam, hogy a heti négyórás oktatást össze tudom egyeztetni a színházigazgatói feladataimmal. Baranyi Krisztina azt válaszolta, mivel szerződést szegtem, nem tartja valószínűnek, hogy a továbbiakban együtt tudunk dolgozni, majd arra kért, adjak be hivatalos kérvényt másodállás létesítésére. Miután ez megtörtént, pár nappal később felhívott a jegyző, hogy menjek be a hivatalba. Ott közölték velem az azonnali hatályú felmondásomat – mesélte a rendező.

Kérdésünkre elmondta, nem tervezi, hogy munkaügyi bírósághoz fordul. Elismeri ugyan a szerződésszegést, valószínű azonban, hogy politikai okok miatt kellett távoznia a Pinceszínházból.

Korábban írtuk

– Bár Baranyi Krisztina azt mondta, a felmondásomnak kizárólag jogi, és nem politikai okai vannak, az nem titok, hogy az SZFE a politikai harc terepévé vált. Ráadásul azok után, ahogy a közösségi oldalán a polgármester asszony a történteket kommunikálja, nem tudok nem arra gondolni, hogy a felmondásom mögött ott a politika. Önmagában már az azonnali hatályú felmondásomnak is üzenetértéke van.

Kérdésünkre, milyen volt a viszonya a történtek előtt Baranyi Krisztinával, úgy felelt, hogy a színház és az önkormányzat kapcsolatát a távolságtartás jellemezte. Hozzátette, 2015 óta jó munkakapcsolatot alakított ki a teátrum művészeivel és dolgozóival, ezért fájó szívvel hagyja ott a ferencvárosi közönséget.

Dömötör Csaba, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője közösségi oldalán reagált Soós Péter felmondására: „Szemkilövető Feri pár hete nyíltan azzal fenyegette meg Vidnyánszky Attilát és »társait«, hogy földönfutók lesznek. Toleránsék nem csak a levegőbe beszélnek, meg is kezdik a tisztogatást […]

Koltai Lajos az SZFE-n

Elismert szakemberek irányítják a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptemberben induló mozgóképes osztályainak munkáját, közölte az intézmény. Az SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének vezetője, Sára Balázs által felkért osztályfőnökök az egyes osztályokat a hagyományoknak megfelelően 6-12 fős hallgatói létszámmal tervezik.

A filmrendezőművész-mesterképző osztályvezetője Koltai Lajos. A nemzet művészének választott, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, érdemes művész fényképezte Szabó István Oscar-díjas Mephistóját, Az óceánjáró zongorista legendájáért pedig Európai Filmdíjat kapott mint a legjobb operatőr. A Maléna című moziért Oscarra jelölték szintén a legjobb operatőr kategóriában.

A filmrendező osztályt András Ferenc kapja. A Balázs Béla- és Kossuth-díjas művész számos egyéb alkotás mellett a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, valamint A nagy generáció című filmek rendezője. Munkáját segíti Soós Péter rendező, az ő nevéhez fűződnek többek között a Jóban Rosszban, a Hacktion, a Tűzvonalban és a Korhatáros szerelem tévésorozatok.

Az operatőrhallgatói alapképzés osztályfőnöke Sára Balázs lesz, egyebek mellett az És mégis, a Törvénytelen és A vád című filmek operatőre, korábban a Duna Televízió, jelenleg az MTVA vezető operatőre.

Az operatőrművész-mesterképző osztályt Vecsernyés János vezeti majd. A Balázs Béla-díjas művész volt többek között a Gaudiopolis, az Éjszaka, az Üvegtigris 2, valamint a Szabadság, szerelem és a Zuhanórepülés című filmek operatőre.

A filmíró osztályt Fonyódi Tibor regény- és forgatókönyv­író, valamint Bán János író vezeti majd. Előbbi az Utolsó rapszódia és a Feltaláló című filmeket jegyzi forgatókönyv­íróként, Bán János pedig a tizenegy kötetes Hunyadi című regényciklus szerzője, az M5 televízió csatornaigazgatója.

A filmvágó osztály vezető tanára Koncz Gabriella Balázs Béla-díjas vágó lesz, akit munkájában Komár István vágó támogat.

A gyártásszervező osztályt Hábermann Jenő producer fogja vezetni. Többek között A hídember, a Felhő a Gangesz felett, valamint Az ajtó című filmek fűződnek a nevéhez.

A televíziós műsorkészítő osztály élén Erhardt Ágoston, az MTVA kiemelt szerkesztője áll majd.

A látványtervezőművész-mesterképzés egyik osztályfőnöke Esztán Mónika lesz.

A dokumentumfilm-rendezőművész-mes­ter­képzést Barlay Tamás rendező-szerkesztő, az MTVA főmunkatársa irányítja majd.