– Két héttel ezelőtt feljelentést nyújtottak be „különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás” bűntettének gyanújával a devizában elszámolt hitelek ügyében. Miért döntöttek így?

– A devizahitelek kérdése ma Magyarország legnagyobb megoldandó feladatai közé tartozik. Körülbelül egymillió embert érint közvetlenül, és véleményem szerint a társadalom egytizedének problémája a szolidaritás elve alapján valamennyi magyar állampolgár gondja. A Civil Összefogás Fórumnak és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak mint a legnagyobb, civileket tömörítő szervezeteknek ezért elemi kötelességük a saját eszközeikkel is segíteni.

– Mit jelent ez a segítség?

– Két részre osztanám a problémát. Az egyik jogi rész. Mi is történt ezen kölcsönök esetében? A bankhoz forduló ügyfél egy meghatározott forintösszeget kért, forintot is kapott, a pénzintézet azonban a kölcsön odaítélésénél az adósságot akkori árfolyamon átszámolta devizára, és úgy is tartja számon a tartozást. Mivel túlnyomórészt ráadásul egy olyan devizáról, nevezetesen svájci frankról volt szó, amely évente átlagosan akár nyolc százalékot is erősödik a forinthoz képest, mindez azt a lehetetlen helyzetet idézte elő, hogy hiába törlesztett az ügyfél, az egyre növekvő részletek ellenére mind nagyobb lett a tartozása is. A bank ugyanakkor a kamaton felül az árfolyam-ingadozásból is nyereséget termel. Meggyőződésem, ha a kérelmezők többségét nemcsak a kedvezőnek tűnő kezdőrészletekkel kecsegtetik, hanem kellő alapossággal tájékoztatják a veszélyekről is, sokan nem vállalták volna a kockázatot. Csakhogy ez a tájékoztatás elmaradt, a bankok többsége lényegében azonos kondícióval kínálta ezeket a kölcsönöket, a saját, minél nagyobb nyeresége érdekében. A megtévesztésen alapuló szerződéskötés pedig, azt gondolom, egyenlő a csalással.

– Tegyük hozzá: nem csak a bankok, az állami intézmények sem hívták fel a figyelmet a veszélyekre…

– Ez sajnos igaz. Annak ellenére, hogy svájci jegybank is jelezte, ennyi ember frankban való eladósodása komoly kockázatokat rejt. És hogy az MNB és a kormányzati szervek miért nem léptek? Nos, ne felejtsük el, hogy a magyar gazdaság már 2004–2005 környékén is komoly problémákkal küszködött. Az akkori kormánynak, az MNB-nek és a külföldi érdekeltségű bankoknak tehát az volt az érdekük, hogy pörögjenek a devizahitelek. Ezáltal úgy tűnhetett, az építőipar jól teljesít, ami felfelé húzta az ország gazdasági növekedési adatait, a bankok pedig busás nyereségre tehettek szert. Ezért mondjuk azt, hogy a csalást bűnszövetségben követték el.

– Hisz abban, hogy olyan ítéletek születhetnek, amelyek alátámasztják az önök véleményét?

– Ez nehéz kérdés. Nyilvánvalóan elméletben semmi más nem számíthatna, csak az, hogy ezen szerződések megfeleltek-e a törvények betűjének, szellemének, vagy sem. Voltak is biztató ítéletek, például amikor a Szegedi Ítélőtábla kimondta az egyik bankkal kapcsolatban: tisztességtelenül járt el, amikor deviza eladási árfolyamon számítva szedte be az adóstól a törlesztőrészletet. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy milliárdos összegről, nemzetközi hátterű pénzintézetekről beszélünk, amelyek óriási erőket mozgósítanak az ilyen perekben. Ezért is lenne fontos, ne csak abban nyilvánuljon meg a társadalmi szolidaritás, hogy segítünk a bajba jutottakon. Hanem például abban is, hogy a károsultak ne egyedül vegyék fel a harcot a bankokkal, hanem fogjanak össze, alakuljanak pertársaságok. Ez az együttműködés, no meg a nyilvánosság figyelme, támogatása kiegyenlítheti az erőviszonyokat.

– Több olyan, magát civilnek nevező, elméletben a károsultak érdekeit képviselő szervezet is megjelent az utcán, amely az önökénél radikálisabb eszközökkel harcol. Mit gondol ezekről?

– A tüntetés a demokratikus véleménynyilvánítás egyik formája. A CÖF is többször tiltakozott az utcán, például 2009-ben a Hősök terén, nem sokkal később Bajnai Gordon miniszterelnöki beiktatásakor vagy a szlovák nagykövetség előtt a nyelvtörvény ellen. Azt viszont nem hiszem, hogy a bankfiókok ajtajának berúgása megmentene egyetlen hitelkárosultat is, vagyis a demonstrációknak szerintem nem szabad túllépniük a törvényesség keretein. Bár látható, hogy a radikális jobboldali és a baloldali ellenzék is igyekszik politikai tőkét kovácsolni ebből az ügyből, mi nem hozzájuk mérjük magunkat, hanem az általunk leghatékonyabbnak gondolt eszközökkel próbálunk segíteni. Arról persze megvan a véleményem, ha valaki százezrek bajából próbál politikai tőkét kovácsolni…

– A kormányzati intézkedéseket elegendőnek tartja?

– Kétféle szélsőséges állásponttal találkoztam az az elmúlt hónapokban, években. Az egyik arról szólt, miért avatkozik közbe az állam. Talán nem szükséges részletesebben kifejtenem, hogy egy felelős kormányzatnak kötelessége hozzájárulni a megoldáshoz a társadalom egytizedét közvetlenül érintő kérdésben. A másik oldal azt várta volna, hogy a kabinet néhány hónap alatt mentsen meg minden egyes hitelest. Egy olyan nehéz gazdasági helyzetben lévő ország esetén, mint amilyen 2010-ben Magyarország volt, ez is irreális követelés. A kormányoldal számtalan döntést hozott az adósok érdekében, az otthonvédelmi akcióterv, a végtörlesztés lehetőségének megteremtése, az árfolyamgát, a Nemzeti Eszközkezelő megalapítása nagyon sokaknak jelentett mentőövet, s mint látható, további megoldásokon is dolgoznak. Hiányérzetem talán a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével kapcsolatban van: úgy gondolom, megtehette volna, hogy közérdekű perben, bírósági úton tisztázza a devizában nyilvántartott hitelszerződések jogszerűségét. Ha a PSZÁF, vagyis egy állami szervezet fordul az igazságszolgáltatáshoz, annak nyilvánvalóan nagyobb ereje van, mintha magánemberek, egyesületek teszik ugyanezt. De bízom benne, hogy a bankfelügyelet MNB-be történő beolvasztása után esetleg napirendre kerülhet ez a kérdés.

– A jogi út azonban így is, úgy is hosszadalmas, miközben sokan heteken, hónapokon belül elveszíthetik otthonukat. Hogyan lehetne áthidalni ezt az időszakot?

– Erre az átmeneti időszakra megállapodásra van szükség a bankok és a kormány között. Mi azt javasoljuk, határozzanak meg egy forint-deviza átváltási árfolyamot a végtörlesztés és az árfolyamgát példáját figyelembe véve, az ebből következő árfolyamkülönbség terheit pedig az állami költségvetés és a bankok, valamint a lehető legkisebb mértékben az adósok osszák meg egymás között.

– És ha majd megszületnek a jogerős bírósági ítéletek?

– Két megoldást látok. Amennyiben a szerződések semmisek, érvénytelenek, vagyis a banki szolgáltatás valóban hibás, a polgári jog vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A kölcsönöket az értékarányosság elve alapján el kell számolni, az esetleges szerződési szankciókat érvényesíteni kell. Ha a szerződéseket a bíróságok jogszerűnek, a banki terméket hibátlannak mondják ki, akkor pedig továbbra is fenn kell tartani az átmenetinek tekintett, az adósok terheit a lehetőségekhez képest könnyítő megoldásokat. Arról szeretnénk mindenkit meggyőzni, hogy Magyarország egyik legnagyobb aktuális problémáján közösen kell úrrá lennünk. Az állam, a bankszövetség és a civilek együttműködésére van szükség ahhoz, hogy végre megnyugtatóan rendezni lehessen a hitelkárosultak helyzetét.

Bándy Péter