Vácott már elkezdődött
– Bóth János tanácselnökként 1987-től négy évig volt Vác első embere, majd az MSZP egyik alapító tagja. 2002-ben nagy többséggel polgármesterré választották. Mi vezetett el a felfüggesztéséig?
– 2002-ben a konzervatív oldal nem volt egységes. Nem tudott közös polgármester-jelöltet kiállítani, és a megosztott jobboldalra több mint ezer szavazatot rávert a polgármester. 2006-ban én lettem a jobboldal közös polgármesterjelöltje, és mindössze hetvenhárom szavazattal kaptam ki. Ez több mint hatezer szavazatnál nagyon kis különbség. Tizenegy Fidesz–KDNP-s, és tizenegy MSZP-s képviselő mellett egy független is bekerült a képviselő-testületbe, akit a polgármester rögtön alelnöknek nevezett ki, így biztosította magának a többséget. A polgármester csak minimális mértékben konzultált az ellenzékkel, így a képviselő-testület döntési kompetenciájába tartozó stratégiai kérdésekről csak minimális mennyiségű információink voltak. A mélygarázs-beruházással kapcsolatban többszörösen alulinformált, megtévesztett minket. Nem láttuk a beruházás költségvetését, nem láttuk a hitelszerződést, ami a beruházó és a bank között jött létre. Elénk raktak egy opciós szerződést arról, hogy az építtető 2010-től a képviselő-testületre ruházza a kockázatvállalást. A garázst egy önkormányzati ingatlan alá építenék, ami a beruházó tulajdonában marad, majd húsz év múlva a beruházó kft.-t névértéken megvehetjük. De 2010-től a bank által finanszírozott összegeket, a tőkét és a kamatot a váci önkormányzat fizeti. Ez azért elkeserítő, mert a város parkolásból származó árbevétele nem haladja meg a hetvenmillió forintot. A beruházás nullszaldós költségvetése szerint legalább háromszázmillió forint bevételt és kettőszázötvenmillió forint nyereséget kellene produkálni. Ezt hogyan fogjuk megtenni, ha az árbevételünk hetvenmillió? Úgy, hogy a teljes felszíni parkolást meg kell szüntetni és minden gépjárművet a mélygarázsba kell kényszeríteni. A lakosság még nem tud erről, óriási tiltakozás lesz ez ellen. Mi az elejétől fogva tiltakoztunk, de most, hogy többségbe került a jobboldal, jogorvoslati kérelmet is tudunk indítani. A váci kórház rekonstrukciója egy kiemelt európai uniós projekt, a támogatás összege kétmilliárd forint. A projektgazda az a jogi személy, aki a projektet beadja, jelen esetben a váci önkormányzat, ezért minden projekttel kapcsolatos döntés a képviselő-testületet illeti, nem pedig a polgármestert. A polgármester a projektből kihagyta a képviselőket és kinevezett egy kilenc-, majd egy ötfős projektmenedzsmentet, amelynek a személyi összetételét a képviselő-testület nem ismerte. A kötelező döntéseket megszavaztatta a testülettel, de a projekt tartalmi része teljesen ismeretlen volt előttünk. Amikor rákérdeztem erre, azt mondta, félrebeszélek, mert a projektmenedzsment nem része a projektnek. Ezzel hatáskört vont el a testülettől, mert nem egy objektív, képviselő-testület által ismert összetételű szervezet vezeti a projektet.
– A polgármester április óta kisebbségben van, mert kizártak két MSZP-st a frakcióból. Miért?
– Egészen elképesztő, de az MSZP döntési struktúrája olyan, mint a pártállamban. A váci MSZP-szervezet elnöksége dönti el azt, hogy az önkormányzati napirendi pontoknál hogyan szavazzon a frakció. Rájöttünk, ha sürgősségi indítványokat nyújtunk be, akkor zavar támad a baloldalon, mert a frakció nem tud egyeztetni az elnökséggel. Sürgősségi indítvány esetében a polgármesternek nincs mérlegelési lehetősége, hogy napirendre veszi vagy sem, elő kell terjesztenie. Így elértük, hogy páran megszavazták a jobboldal indítványait, amit persze a szocialista pártelnökség számon kért rajtuk. Mivel a kórházprojekt menedzsmenti összetételét nem tudtuk, sürgősségi indítvánnyal azt javasoltuk, hozzunk létre egy projektmenedzseri köztisztviselői státust, aki önkormányzati szinten felel a beruházásért. Ezt megszavazták a szocialisták közül is ketten, akik ellen a polgármester eljárást indított. Ők felfüggesztették a frakcióban a tagságukat, és így gyakorlatilag megszűnt a baloldali többség.
– Milyen indokokkal függesztették fel a polgármestert?
– Két képviselő bizonyítani tudja, hogy a polgármester olyan információkat gyűjtött róluk, amelyhez nem volt joga. Információkat szerzett arról, hogy a tiszteletdíjukat milyen alapítványnak utalják át. A második indokunk, hogy amikor a beszerzési szabályzatot módosítani akartuk, azt mondta, ez az ő hatásköre, nem bocsátja szavazásra. Pedig ez testületi hatáskör. Szintén nem bocsátotta szavazásra a költségmegtakarításról szóló sürgősségi indítványunkat, amely háromszázmillióval csökkentené a költségvetést. Vác költségvetése tizennégymilliárd forint, ebből négy és fél milliárd a kórházé. A júliusban hatályba lépett új finanszírozási rendszer havonta harmincmillió forint bevételkiesést jelent a kórháznak. Ez évi kettőszázmillió forint, erre nincs elkülönített forrásunk. Továbbá kiderült, hogy a kórháznak beszállítói tartozása van, amire nincs fedezet. Ebben a kiszámítatlan gazdasági helyzetben bármikor jöhetnek olyan tételek, amik a költségvetést felborítják. Ezért akartuk csökkenteni háromszázmillióval a költségvetést úgy, hogy átalakítjuk a képviseleti struktúrát, amit meg is tettünk a polgármester felfüggesztése után. Megszüntettünk két státust. A polgármesteri kabinet vezetőjének státusát, aki egész nap nem csinált semmit, csak járkált a folyosókon havi ötszázezerért, és a politikai főtanácsos státusát, aki a kistérségi menedzser is volt egy személyben. A polgármester beültette őt egy fiktív pozícióba, így kettős beosztásában dupla annyi jövedelmet kapott, közel egymillió forintot. A bizottságokon belül összesen tíz pozíciót szüntettünk meg.
– A polgármester szerint azzal, hogy átszabták a bizottságok összetételét, nem megtakarítás, hanem többletkiadás keletkezik.
– Ezt azzal indokolja, hogy végkielégítést kell fizetni azoknak, akiket elküldtünk. De ez nem igaz, mert a köztisztviselőknek nem szűnt meg a munkajogviszonyuk, csak átcsoportosítottuk őket egy másik osztályhoz. Csak a polgármester személyével szoros összefüggésben lévő két státus szűnt meg, csak ők kaptak végkielégítést. Még tizenhárom hónap van a következő önkormányzati választásokig. Most kifizettünk nekik öt hónap végkielégítést, és így még mindig megtakarítottunk nyolc hónap munkabért. Bóth János MSZP-s országgyűlési képviselő és váci polgármester is egy személyben. Mindkét beosztása után járt neki a maximális összegű költségtérítés, amit most a képviselő-testület a polgármesteri tisztségével összefüggésben a minimálisra, húsz százalékra csökkentett. A hivatali gépkocsit értékesítjük és a befolyt összegből haszongépjárművet vásárolunk, amit odaadunk az egyik szociális intézményünknek.
– A polgármester szerint nincs szükség takarékossági intézkedésekre, mert jobb helyzetben van a költségvetés, mint a válság előtt.
– Tavaly az iparűzési adónk négyszázmillió forinttal csökkent. Az ötszázalékos áfaváltozás miatt hatvanmillióval lesz több a kiadásunk. Gazdasági recesszióban az ingatlanértékesítések csökkenek, ez a költségvetésben több százmilliós nagyságrendű. A bevételek csökkenése a kamatbevételek csökkenését is magával hozza, ami hetvenmillió forint évente. A kórháznál keletkezett váratlan bevételkiesésről már beszéltem. Ezeket a polgármester nem veszi figyelembe. Statikusan látja a költségvetést, de nekünk folyamatában kell néznünk a dolgokat.
– Hogyan végződhet a felfüggesztési eljárás?
– A fegyelmi bizottság harminc napig vizsgálódik, meghallgat minden érintettet, és írásban összegzi a vizsgálat eredményét, majd megalakul a fegyelmi tanács, amely szankciókat fog elfogadni. Ez lehet jövedelemcsökkentés vagy egyéb járandóság megvonása. A képviselő-testületnek nincs joga végleg felfüggeszteni vagy eltávolítani egy polgármestert, ezt csak a vizsgálat idejére teheti meg. A bíróság kimondhatja a polgármester alkalmatlanságát, ha sorozatos fegyelmi vétségeket követ el. Ez történt Fóton, ahol egyszerre több fegyelmi eljárás indult a polgármester ellen. Nem engedhetjük, hogy Vácot egy kisebbségben lévő autokrata személyiség irányítsa. A felfüggesztéssel a további jogsértések ismétlődését és a képviselői befolyásolást szeretnénk megszüntetni. Egy polgármester nem utasíthat egy köztisztviselőt, mert a munkáltatói jogokat a jegyző gyakorolja, a polgármester nem munkáltatója a köztisztviselőknek.
– Nem várható a képviselő-testület feloszlatása és egy időközi választás?
– Ezt csak októberig tehetnénk meg, mert az önkormányzati választásokat megelőző egy éven belül nem lehet időközi választást kiírni. Az európai uniós választások azt mutatták, hogy Vác döntő többsége jobboldali hatalomváltást szeretne. Vácott gyakorlatilag kettős hatalom jött létre, mert jobboldali többségű bizottságokkal mi vagyunk többségben. Ilyenkor lenne szükség egy bölcs vezetőre, aki leül tárgyalni velünk, de sajnos úgy alakult az elmúlt tíz év politikája, hogy vele már nem szívesen tárgyal senki. A polgármester felfüggesztését tizenöten szavazták meg, ami azt jelenti, hogy a két kizárt MSZP-s képviselőn kívül még három másik MSZP-s is megszavazta. A MSZP Vácon teljesen szétesett, országosan is ez fog történni.
Lass Gábor
FÖRDŐS ATTILA
1962-ben született Budapesten.
1984-ben a Kertészeti Egyetemen üzemmérnöki, majd 1990-ben élelmiszer-ipari mérnöki diplomát szerez.
1988-ban részt vesz az MDF megalapításában.
1992-ben a Magyar Út Körök Mozgalmának, majd 2004-ig MIÉP alapító tagja.
1998-tól Vác város önkormányzatának tagja.
1998–2002 között Pest Megyei Közgyűlés MIÉP-frakcióvezetője.
2006-ban a Fidesz–KDNP közös váci polgármesterjelöltje, majd frakcióvezető-helyettese.