Vadai Ágnes (DK) elmondta, az Európai Parlament (EP) elfogadott egy jelentést, miszerint az EP felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsanak a szegénységi küszöb feletti tisztességes megélhetést jelentő béreket valamennyi munkavállaló számára, továbbá az EP felhívja az Európai Bizottságot, terjesszen elő egy európai minimálbérkeretet. Megjegyezte, a jelentést Dobrev Klára, a DK EP-képviselője terjesztette elő.

Hirdetés

Vadai Ágnes értékelése szerint ez a dokumentum nem szól másról, mint az európai minimálbér bevezetéséről, amely a DK EP-választási programjában szerepelt. Szerinte ezzel fel lehet számolni a dolgozói szegénységet.

Kitért arra is, hogy 2010-ben a kormányváltáskor a minimálbér bruttó 73 500 forint volt, ebből a dolgozó 60 ezer forintot vihetett haza, ami az akkori árfolyamon 227 euró volt. Ma a 161 ezer forintos minimálbérből a dolgozó zsebében 107 ezer forint marad, ami nem egészen 290 euró – magyarázta, megjegyezve: az elmúlt tíz évben hatvanhárom euróval emelkedett a magyar minimálbér.

Dobrev Klára megígérte, betartotta: lesz európai minimálbér.

Dobrev Klára megígérte, betartotta: lesz európai minimálbér. De a fideszes padsorban ülők ezt nem akarják!Kövesd élőben, és oszd meg Vadai Ágnes napirend előtti felszólalását!🇭🇺🇪🇺

Posted by Demokratikus Koalíció on Monday, November 2, 2020

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a munkahelyek védelmét és a bérek emelkedését jelölte meg alapvető és fontos célként. A kormány ehhez csökkentette a munkát terhelő adókat, illetve munkára ösztönző környezetet teremtett – részletezte. Ismertette: a bruttó átlagbérek Magyarországon 2010 óta megduplázódtak, a nettó átlagkeresetek reálértéke pedig a másfélszeresére nőtt. A munkának nagyobb a becsülete, a szocialista kormányok 12 százalékos munkanélküliségi rátájához képest most 4 százalék a munkanélküliség – tette hozzá.

Korábban írtuk

A baloldal ehhez képest rekordmagas adókat, utcára tett százezreket és egyhavi elvett bért tud felmutatni – hangoztatta. Hozzátette: a mostani kormány viszont megduplázta a minimálbért.

Az államtitkár közölte, a foglalkoztatásért felelős brüsszeli biztos is egyértelművé tette, nem ígérik azt, hogy minden európainak ugyanakkora lesz a minimálbér, csak egy javaslatról van szó. Ne terjesszenek valótlanságokat! – kérte a DK-s képviselőt. Szólt arról is, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége olcsónak és tanulatlannak nevezte a magyar munkavállalókat, amely miatt bocsánatot kell kérnie.

Kitért a koronavírus-járvány miatti egészségügyi védekezésről. Bírálta, hogy az ellenzék a halottak számával kampányol. Majd azt kérdezte, hol volt az ellenzék, amikor a védekezést erősítő döntésekről kellett határozni.

Hozzátette: a múlt héten egyetlenegy baloldali párt sem szavazta meg a karanténszabályok szigorítását.

Lépéseket követelnek a gazdaság és az egészségügy területén is, de minden alkalommal bedugják a botokat a küllők közé – fogalmazott. Elmondta, az ellenzék megtagadta a járvány elleni védekezésben a részvételt és ez így is marad.