Fotó: MTI/Kovács Tamás (archív)
Hirdetés

A vádemelésről csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t a főügyészség vezetője, ám Keresztes Imre nem nevezte meg a képviselőt. Utalt ugyanakkor az ügyben kiadott korábbi közleményére, amelyben Sz. Cs. monogrammal jelölték a volt parlamenti képviselőt.

Keresztes Imre csütörtöki tájékoztatásában emlékeztetett: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult nyomozás az Európai Parlament volt képviselője ellen, aki 2012 júliusában történő kiválásáig a Jobbik tagjaként politizált, majd függetlenként töltötte tovább mandátumát.

A vádirat szerint a képviselő 2009 és 2014 között a mandátuma gyakorlása során utazási költségtérítés jogosulatlan megszerzésével, parlamenti asszisztenseivel – részben fiktív – foglalkoztatási jogviszony létesítésével, a Brüsszelben fogadott látogatócsoportok – több esetben valótlan – költségei után járó támogatással összefüggésben, és kiadványok gyártására kötött – tényleges teljesítés nélküli vagy túlárazott – szolgáltatói szerződések révén, a támogatási összegek jelentős részének eltulajdonítása érdekében járt el.

A volt képviselő részben önállóan, részben az akkreditált parlamenti asszisztenseivel – és az érintett gazdasági társaságok ügyvezetőinek segítségével – az Európai Parlament (EP) illetékes szerveit tévedésbe ejtette, amivel több mint 155 millió forint vagyoni hátrányt okozott az EP költségvetésének – írta Keresztes Imre.

Korábban írtuk

A főügyész jelezte: a volt képviselő tagadja a bűncselekmények elkövetését, míg egyik társa részben beismerő vallomást tett.

A vádlottak által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, a volt képviselő esetében a bűncselekmények halmazata folytán a büntetés kiszabásakor irányadó középmérték tíz év – tette hozzá.