Fotó: Demokrata, archív
Fotó: Demokrata, archív
Hirdetés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzmosás elleni információs irodájának feljelentése alapján indult ügyben az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés tavaly ősszel felfüggesztette. Ezután az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Simonka Györgyöt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését – írták.

A vádirat lényege szerint Simonka György és társainak tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben szerdán harminchárom ember ellen emelt vádat, akik közül csak Simonka György közszereplő. A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeznek – olvasható a KNYF közleményében.