Fotó: MTI/Mihádák Zoltán, archív
Hirdetés

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye csak monogrammal jelöli a volt főügyészt.

Keresztes Imre azt írta: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indított eljárásban a KNYF 2018. április 20-án gyanúsítottként hallgatta ki a volt főügyészt, aki nem ismerte el bűncselekmény elkövetését. Dr. I. S. P. – aki ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon nyújtották be a vádiratot – szabadlábon védekezik – tette hozzá.

A főügyészség 2018 áprilisában azt közölte: a gyanú szerint a volt főügyész 2017 októberében hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát. Az átadó az utóbb felbujtással meggyanúsított egyik férfi volt, aki azért fordult az általa ismert főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Ihásznak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére, ügyészi kötelességét megszegve, a bizonyítékokat nem adta át a nyomozóhatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta.

Papp Gábor, Ihász Sándor ügyvédje még 2018 áprilisában az MTI-nek azt mondta: védence nem csupán visszautasítja a gyanút, „hanem olyan tényekkel is szolgál, amelyek önmagukban is cáfolják a gyanúsítást”.