Hirdetés

Gulyás Márton március 21-én jelentette be, hogy egy többhetes ösztöndíjas képzésen vesz részt Amerikában. A Partizán című YouTube-műsort működtető baloldali aktivista

nem is titkolta, hogy az ösztöndíjat az amerikai kormánytól kapta.

Eleinte csak találgatni lehetett, hogy melyik programról van szó, de annyit tudni lehetett, hogy az immáron nyolcvan éve fut, és korábban voltak magyar résztvevői is. Gulyás a kinti élményeiről egy hírlevelet is indított Amerikai Anzix néven. A legutóbbi, április 11-ei beszámolójában elárulta, hogy „a program, amin részt veszek Edward R. Murrow amerikai rádiós és televíziós újságíróról kapta a nevét.”

Az amerikai külügy honlapján található programismertető világossá teszi, hogy kiket várnak a háromhetes programra, hiszen a leírásban a baloldali narratíva jól ismert elemei tűnnek fel: a kurzuson egyebek mellett azt vizsgálják, hogy „a független média milyen alapvető szerepet játszik a szólásszabadság és a demokrácia megvédésében és erősítésében”.

Figyelemreméltó, hogy a résztvevőket az amerikai nagykövetségek jelölik és választják ki.

Úgy tűnik tehát, hogy számottevő előnyt jelent, ha az ösztöndíjprogram kedvezményezettjei már korábban, a jelentkezésüket megelőzően is jó kapcsolatot ápoltak az Egyesült Államok nagykövetével.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk