Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azt mondta, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben folyamatos fejlődésen ment keresztül a kezdeményezés, egyre bővülő műsorkínálattal próbáltak mindig segíteni a partnereiknek. Rendkívül sokan adományoznak, a határokon túlról is – jegyezte meg.

Szavai szerint a Jónak lenni jó! egy gyújtópont, amely kiváltja az emberekből a karitatív tevékenységet.

A kezdeményezéssel kapcsolatos fő műsor december 18-án lesz, de nem csupán ezen az egy napon foglalkoznak majd a témával. Már most készülnek beharangozók, tudósítások, beszélgetések, hogy a Jónak lenni jó! „ne csak egy őrláng legyen az évben, hanem egy világítótorony” – fogalmazott Papp Dániel.

Nagy örömnek nevezte, hogy idén a vakoknak és a gyengénlátóknak tudnak segíteni. Már most látszik, hogy hatalmas az összefogás – jegyezte meg.

Papp Dániel azt mondta, hogy jól bevált csapat dolgozik a műsorfolyamon.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Jónak lenni jó! kampányát bejelentő sajtóeseményen azt hangoztatta, hogy a közmédiának mindig kiemelten fontos volt az olyan típusú közéleti szerepvállalás, mint amilyet a kezdeményezés képvisel. Mindig is komoly jelentőséget tulajdonítottak a hasonló programoknak – tette hozzá.

Felidézte, hogy egy éve még Áder János akkori köztársasági elnök mellett dolgozott. Akkor a Jónak lenni jó! a Regőczi Alapítványt támogatta, amelyet a koronavírus-járvány árváinak segítésére hoztak létre Áder János és felesége kezdeményezésére. A szervezetnek soha nem látott mértékű adományt, több mint 345 millió forintot gyűjtött össze a közmédia. Altorjai Anita azt mondta, hogy akkora összefogást, önzetlenséget ritkán tapasztalt.

Közölte, hogy az MVGYOSZ-t több mint száz éve alapították. A szövetség az év minden napján kiemelt figyelmet fordít a vakok, gyengénlátók érdekeinek képviseletére – fűzte hozzá.

Altorjai Anita azt mondta: remélik, hogy idén is sikeres lesz a Jónak lenni jó! akció.

Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke közölte, hogy a 13600-as telefonszám 96-os mellékének hívásával küldhető a szövetségnek adomány, amelyet a látássérült emberek életminőségének javítására fordítanak.

Azt mondta, nagy öröm, hogy a közmédia a látássérült emberek támogatására összpontosít, segíti a beilleszkedésüket. Hozzátette: hisz a sokszínű társadalomban, az együttélésben, ahhoz azonban, hogy ez jól alakuljon, érdemi párbeszédet kell folytatni. Ezt koordinálja az MVGYOSZ, amelynek fő feladata az érdekképviselet és különböző szolgáltatások nyújtása – emelte ki Nagy Sándor.

A szövetség elnöke megjegyezte, hogy figyelnek a látássérült emberek problémáira, és közvetítik azokat a kormány, az önkormányzatok és különböző szolgáltatók felé.

Azért, hogy az érintettek minél önállóbbak legyenek, az MVGYOSZ különböző szolgáltatásokat működtet. Nagy Sándor ezek között említette a tankönyvellátást, fehér botok és beszélő eszközök forgalmazását, vakvezető kutyák kiképzését Csepelen. Fontos továbbá a Távszem: az okostelefonos alkalmazással egy látó a kamerakép alapján minden információt megad a támogatást kérő látássérült embereknek a környezetéről. Balatonbogláron pedig az MVGYOSZ üdülőt üzemeltet, amely azonban már komoly felújításra szorul – sorolta a szövetség elnöke.

Nagy Sándor megköszönte a közmédiának, hogy a „pártjukat fogja”.

Korábban írtuk

Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója azt mondta, hogy az adományvonalon 500 forintos támogatást lehet adni, további felajánlásokat pedig a jonaklennijo@mtva.hu címen várnak, ahol kérdéseket is fogadnak. Kiemelte, hogy kiváló művészeket, sportolókat sokszor már meg sem kell szólítaniuk, mert az érintettek maguktól jelentkeznek támogatónak. Nagyon várják őket idén is – hangsúlyozta, a cégeket, intézményeket is adományozásra biztatva.

Bár a pénz fontos, nem ez minden – mondta Siklósi Beatrix, lényegesnek nevezve az ismeretterjesztést. A közmédia kötelessége, hogy felhívja a figyelmet társadalmi problémákra – hangoztatta.

A látássérült emberek nem szeretnének mindig másokra támaszkodni. A közmédia a kiszolgáltatottság érzését is csökkenteni akarja – közölte a projektvezető.

Kiemelte, hogy a Jónak lenni jó! idején nagy az összefogás, az emberek félreteszik az ellentéteiket.

A jótékonysági programmal kapcsolatos híreket, felajánlásokat a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon lehet olvasni – közölte Siklósi Beatrix.

A látássérült emberek, a fehér bot nemzetközi napját október 15-én tartják. Az ENSZ 1969-ben döntött a megrendezéséről, a cél a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit.