A két választás időpontjának egybeesését gazdaságossági szempontok indokolják, ugyanis idén az országgyűlési választás, valamint az azzal egy napon tartott országos népszavazás lebonyolítása több mint tízmilliárd forint költségmegtakarítást eredményezett. Ennek mintájára zajlana a következő önkormányzati és európai parlamenti választás is 2024-től, hiszen jelentős mennyiségű erőforrást lehetne megtakarítani ezzel a kisebb változtatással – hívja fel a figyelmet bejegyzésében az Alapjogokért Központ.

Hirdetés

A gyakorlat Európa más országaiban sem ismeretlen

A gyakorlat Európa más országaiban sem ismeretlen, hiszen Olaszországban vagy Németországban többször is egyszerre rendezték meg az európai parlamenti és a tartományi, vagy épp az önkormányzati választásokat. Legutóbb 2019-ben Németországban a Saar vidéki helyi önkormányzati választást, míg Olaszországban a tartományi választásokat tartották egyidőben az EP-voksolással. De 2009-ben egy napon tartották más jellegű szavazásokkal az EP-választásokat Németországban, Olaszországban, Belgiumban, Lettországban, Máltán, Írországban és Dániában is.

Kiszámíthatóság, jogbiztonság

A kiszámíthatóság jegyében a módosítás ráadásul két évvel a várható választások előtt történik, szemben az 1994-es baloldali-liberális jogalkotással, amikor az önkormányzati választás szabályait alig pár hónappal a voksolást megelőzően írta át a Horn-kormány.

Szintén a kiszámíthatóságot és jogbiztonságot erősíti a tény, hogy 2024 őszéig jelenlegi mandátumaikat ugyanúgy kitöltik mind a polgármesterek, mind az önkormányzati képviselők, tehát jogaik teljes birtokában maradnak a ciklus végéig.

A vármegye-rendszer magyar szuverenitás

Az Alaptörvény-módosítás másik fontos pontja – a hatályos alkotmány szellemiségéhez illeszkedően – az ezeréves magyar államisághoz való erősebb kötődés jegyében fogant meg és Magyarország közjogi rendszerének alapegységeit érinti.

A történelmi örökség és kontinuitás erősítése céljából a megyék elnevezése vármegyékre változik vissza a javaslat értelmében. A vármegye-rendszer magyar szuverenitás, alkotmányos berendezkedés és a nemzeti szabadság szimbóluma, külső hódító hatalmak ezért rombolták azt le a Habsburg-abszolutizmus és a szovjet kommunizmus időszakában.

Egyszer már kísérletet tettek az elnevezés visszahozatalára

1990-ben az első, demokratikusan megválasztott jobboldali kormány kísérletet tett a vármegyei elnevezés visszahozatalára, de az a posztkommunista erők, és a velük később 1994-ben nyílt szövetséget kötő liberális SZDSZ-es körök ellenállásán elbukott. A nemzeti oldal által tett javaslat tehát nem más, mint a magyar államisághoz, önállósághoz, nemzeti szabadsághoz tapadó hagyományok visszaemelése jogrendszerünkbe.

Korábban írtuk