Hirdetés

A „Válságban csak Orbánra lehet számítani” című, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott, a szervezet vezető elemzője, Deák Dániel által jegyzett elemzés szerint a 2008-as válságot félrekezelte Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök és az általa vezetett baloldal, és a mostani helyzetben is elbuktak.

Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért pártszövetség miniszterelnök-jelöltje és a baloldal még nagyobb krízishelyzetet idézne elő, ha hatalomra kerülve támogatnák azokat a szankciós javaslatokat – például az orosz gáz elzárását -, amelyek veszélyt jelentenének az országra nézve – olvasható a dokumentumban.

Ezzel szemben „a stratégiai nyugalmat hirdető Orbán-kormány a magyar nemzeti érdekek mentén igyekszik kimaradni a háborúból, Magyarország békéjének és biztonságának megőrzésén dolgozik” – áll az elemzésben.

Hozzátették, nem meglepő Orbán Viktor magabiztossága, hiszen a miniszterelnök „számos lokális és globális krízishelyzettel vette már fel sikeresen a küzdelmet az elmúlt években, válságkezelő politikája több esetben is iránymutatóvá vált Európában”. Példaként a gazdasági válság, a vörösiszap-katasztrófa, a 2013-as dunai árvíz, a migránsválság és a koronavírus-járvány kezelését említették.

Korábban írtuk