Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív
Hirdetés

– Bár a Fidesz–KDNP továbbra is a legerősebb pártszövetség, támogatói, főként a budapesti eredmények miatt, nem győzelemként élték meg október 13-át. Hogyan értékeli az önkormányzati választást?

– A választást országosan egyértelműen a Fidesz nyerte. Több szavazatot kaptunk, mint májusban az EP-választáson. Egymillió-nyolcszázezren voksoltak ránk, míg az egész ellenzéki összeborulásra egymillió-háromszázötvenezren. Ez százalékos arányban 51:39 ide. És ha azt nézzük, mindez mit jelentett volna parlamenti mandátumban, akkor 129 fős lenne a Fidesz–KDNP-frakció, ami nagyon stabil abszolút többséget, majdnem kétharmadot jelentene. Másrészről elveszítettük a fővárost, és vidéken is nagyon érzékeny veszteségeink vannak. Az emberek úgy döntöttek, hogy új politikai helyzetet teremtenek. A Fidesz pedig mindig tiszteletben tartja és elfogadja a választói akaratot. Magyarországon működik a demokrácia. Egyébként vidéken mindent megnyertünk, amit csak lehetett, és ahol veszítettünk, ott nagyon kis különbséggel. A 19 megyei közgyűlésből 19-ben, 23 megyei jogú városból 13-ban Fidesz–KDNP-többség van. Az ötezer lakos feletti városok esetében 147 Fidesz–KDNP-s polgármester lesz, ami az ilyen települések több mint felét jelenti. Országosan hatszáz településen választottak Fidesz–KDNP-s polgármestert.

– Minek köszönhető a szélsőjobbtól szélsőbalig tartó szivárványkoalíció fővárosi sikere? Mintha az elmúlt kilenc évben feledésbe merült volna a kudarcokkal, botrányokkal teli Demszky-korszak. Tarlós István hiába vezette kiválóan a várost, a kormány támogatásával hiába fejlődött rohamosan Budapest, nyert el számos nemzetközi elismerést, most Karácsony Gergely háta mögé bújva visszatérhetnek ugyanazok, akik egyszer már tönkretették a fővárost…

– Budapesten az elmúlt kilenc évben az volt a szokás, hogy a kormánytöbbséget adó politikai erő adja a főváros vezetését is. Ez bizony kegyelmi állapot volt. A budapestiek most viszont úgy döntöttek, hogy ezentúl ellenzéki főpolgármester és városvezetés legyen. Ezt a döntést tudomásul vesszük, sőt, az ország és a Budapesten élők érdekében készen állunk az együttműködésre. Tudni kell ugyanakkor, hogy a Fidesz–KDNP és Tarlós István több szavazatot kapott a fővárosban, mint korábban. A Fővárosi Közgyűlésnek 13 Fidesz–KDNP-s, 18 ellenzéki és két független tagja lesz. Nagyon félek azonban, hogy a balliberális vezetés ismét visszataszítja a szakadékba a nemzet fővárosát. Karácsony Gergely például már belengette, hogy visszahívják az IMF-et és a Világbankot, megemelik a BKV díjait, kistafírozzák a Soros-egyetemet, megfúrják a Városliget újjáépítését, visszahozzák a Demszky-korszakot. Pedig Budapest, Tarlós István vezetésével, az elmúlt kilenc évben talpra állt a korábbi pusztításuk után. 2010-ben úgy vettük át Budapest vezetését, hogy a magyar főváros csődközeli helyzetben volt, a szó pénzügyi és morális értelmében egyaránt. Ma úgy adjuk át, hogy Budapest Európa egyik legdinamikusabban fejlődő, legbiztonságosabb városa, egyik legkedveltebb turisztikai és befektetési célpontja.

– Változhat az eredmények ismeretében a kormányzás iránya?

– Mint már említettem, ha október 13-án országgyűlési választást tartottak volna Magyarországon, a kormánypártok csaknem kétharmados többséget szereztek volna. Így minden legitimációs alapunk megvan arra, hogy az országgyűlési kétharmados többséget használjuk a jövőben. Az önkormányzati eredmény egyébként sem korlátozhatja a kormányzó és alkotmányozó többséget a következő két és fél év parlamenti és kormányzati munkájában. A kormány munkájának középpontjában továbbra is a gyermeket nevelő magyar családok, a gazdaságvédelmi akcióterv, az adócsökkentés és a biztonság fenntartása áll. Kiemelt helyet foglal el a nagyon sikeresen és az érdekeltek által támogatottan induló Magyar falu program.

– Csepelen győzelmet aratott Borbély Lénárd polgármester és a Fidesz–KDNP. Mennyire lesz nehéz folytatni a kerület fejlesztését úgy, hogy a fővárost a szivárványkoalíció irányítja?

– Győztünk, de az eredményünk nem éri el sem a 2010-est, sem a 2014-est. Nehezebb lesz kormányozni a kerületet, de nem lehetetlen. Okosan és higgadtan kell válaszolni az új politikai kihívásra. Fontosnak tartom, hogy az elvtársak szőrös mancsát és gonosz terveiket továbbra is távol kell tartani a kerület anyagi forrásaitól és szellemi életétől egyaránt. És meg kell erősíteni csapatainkat a városházán és az utcán is. Egyébként a csepeli győzelem nagyszerű, de úgy vélem, hogy ebben nemcsak az elvégzett munka, de a jó szerencse is a kezünkre játszott. Bús Balázs Óbudán, Wintermantel Zsolt Újpesten, Ughy Attila Pestszentlőrincen vagy Sára Botond Józsefvárosban ugyanolyan kimagasló és nagyszerű munkát végzett a kerületéért, mint Lénárd nálunk. Ők is minden fejlesztésükhöz megkapták Tarlós István és Orbán Viktor támogatását, a fideszes országgyűlési képviselőik lobbierejét, és erős kampányt is folytattak. Hajszál választotta el őket az újrázástól. Csepelen egyébként az ellenzék is harmatgyengén muzsikált: a némi esélyt felvillantó polgármesterjelöltjüket, Takács Mónikát az utolsó pillanatban, a szivárványkoalíció összegyúrása érdekében egy teljesen alkalmatlan jelöltre, Erdősi Évára cserélték. A kampányban meg csak engem lőttek, velem foglalkoztak, pedig én nem is indultam. Itt említeném meg, hogy mindenképpen foglalkoznunk kell a jövőben egy, az európai uniós tagságunkból adódó helyzettel, a nem magyar szavazók befolyásolási lehetőségével. Én nem szeretném, ha más országok állampolgárai döntenék el a hazám, a szülővárosom és családom sorsát! Ha úgy tetszik, ez nemzetbiztonsági kérdés.

– Tovább nőttek az illegális bevándorlás számai szeptemberben, az előző hónaphoz képest 14 százalékkal többen kíséreltek meg Európába jutni a fő migrációs útvonalakon, közölte múlt héten az unió határ- és partvédelmi ügynöksége. A Frontex adatai is azt mutatják, továbbra sem nyugodhatunk meg…

– Ma ismét kilencvenezernél is több illegális migráns kóborol a Nyugat-Balkánon. Mind Európába akar jönni. Csak azért nem indulnak tömegesen el a magyar határ felé, mert tudják, hogy kiválóan működik és ezért átjárhatatlan a határzár. A határvadász rendőrök és honvédek éberen őrködnek, a jogi és műszaki határzár – a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet hatályban tartása és a kerítés – jól működik. De a veszély nem múlt el, hazánkat és Európát a határainál védenünk kell, kerül, amibe kerül. És vigyázó szemünket most nem Párizsra, hanem Ankarára kell vetnünk. A magyar sors szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy Görögország vagy Szíria felé engedik-e ki Törökországból az ott lévő 3,6 millió menekültet. Ha az előbbi, akkor ők a magyar határnál fognak feltorlódni, hogy rajtunk keresztül Nyugat-Európába mehessenek, vagy itt maradhassanak nálunk. A magyar érdek az, hogy Szíria felé vegyék az irányt. És ez a német vezetés érdeke is, csak ők könnyen játsszák a „humánusak vagyunk” játékot, mert nem nekik kell megvédeniük saját népüket és Európát, hanem mi védjük őket is.

– Migráció tekintetében milyen hozzáállást várhatunk az új Európai Bizottságtól, ha egyszer hivatalba lép?

– Mi azon vagyunk, hogy az új bizottság összetételében és működésében is három dolgot képviseljen: védje meg a keresztény kultúrát és az európai életformát, tartsa tiszteletben a nemzetek önrendelkezését, és ne engedje be a migránsokat. Ez volt az európai parlamenti választás tétje is. Azt tapasztaljuk, hogy ahol a kommunisták, liberálisok, zöldek és a keresztény gyökereinket megtagadók, elárulók kapnak lehetőséget, ott mindig bevándorláspárti és birodalmi érdekeket kiszolgáló politikát csinálnak. Elég csak Olaszországra pillantanunk: a baloldali kormány megnyitotta a kikötőket, rajtuk keresztül áramlanak Európába a Soros-NGO-k által a Földközi-tengerből kihalászott illegális bevándorlók. Az olasz baloldal teljesen felhagyott Itália érdekeinek képviseletével, minden migránsból állampolgárt akarnak csinálni, hogy legyen, aki rájuk szavaz.

– Sikeres hetek állnak a birkózók mögött: négy olimpiai kvótát és négy érmet hozott a kazahsztáni világbajnokság, és kiderült az is, hogy Magyarország rendezi a 2022-es Európa-bajnokságot. Milyen feladatok várnak a szövetségre?

– Hadd kezdjem azzal, hogy a napokban volt Varga János olimpiai, világ- és Euró­pa-bajnoknak, a nemzet sportolójának a nyolcvanadik születésnapja. Engedjék meg, hogy innen is szívből köszöntsem Ramszeszt, a magyar birkózócsalád egyik legeredményesebbjét. Jó egészséget, boldog szülinapot, Jani bátyám! Csak köszönetemet tudom kifejezni mind az öt birkózónknak és mestereiknek az olimpiai kvótákért és a világbajnoki érmekért, külön köszöntve Lőrincz Tamást, aki világbajnok lett. Jövő héten pedig a Ludovika Arénában kezdődik az U23-as világbajnokság. Óriási erőbedobással készülünk a jövő márciusi európai olimpiai kvalifikációs verseny és a 2022-es Európa-bajnokság budapesti megrendezésére. Remélem, az új főpolgármester egyiket sem fogja megfúrni úgy, mint ahogy a 2024-es olimpiával tették. Versenyzőink és mestereik, a nemzeti birkózóválogatott mindhárom fogásnemben nagyon készül arra, hogy hazai közönség előtt méressék meg magukat. A bajnoknak mindig idehaza szól legszebben a magyar himnusz.